Hírek
Frissítés jelent meg a honosított MAGic 13.0 verzióhoz
Első alkalommal adunk közre a honosított MAGic 13.0 képernyőnagyító programhoz frissítést. A csomag több hasznos újdonságot és fontos javítást tartalmaz.
Adomány az Infoalapnak
A Stratégiai Légiszállítási Képesség (SAC) egy független, nemzetközi program, melynek fő célja, hogy katonai stratégiai légiszállítási képességet biztosítson a programban résztvevő 12 nemzet számára. A SAC támogatását végző NATO Támogató és Beszerzési Ügynökség NATO Légiszállítást Kezelő Program egyik munkatársa, Hunorfi Péter informatikusként hallott, és rögtön érdeklődött is az „Informatika a látássérültekért”Alapítvány tevékenysége iránt. Mivel Péter fontosnak, és szakmailag különlegesnek érzi alapítványunk tevékenységét, munkatársaival együtt úgy gondolta, támogatni szeretne bennünket abban, hogy minél több vak és gyengénlátó ember számára tehessük elérhetővé a legkorszerűbb informatikai eszközöket.
Felhívás! Esszépályázat 12-18 éves látássérült fiataloknak
2006 óta január 28-án ünneplik az adatvédelem napját, megemlékezve az Európa Tanács adatvédelmi egyezményének elfogadásáról. Ezen a napon az adatvédelmi hatóságok is különféle rendezvényekkel igyekeznek felhívni a közvélemény figyelmét a személyes adatok és a magánélet védelmének fontosságára.
Frissítés jelent meg a honosított JAWS 15.0 és 17.0 verziókhoz
Felhasználóink már megszokhatták, hogy a JAWS for Windows képernyőolvasó program honosított változataihoz időnként megjelentetünk frissítést, amely javításokat, esetenként újdonságokat tartalmaz. Ezúttal a legújabb 17.0 és a tavaly megjelent 15.0 verzióhoz egyszerre teszünk elérhetővé frissítéseket.
Lapról hangra cikkajánló 2016. december 12.
Arról mesél ez az írás, hogyan fedezték fel a legészakibb osztrák-magyar gyarmatot. Ne riadjon vissza senki a cikk elején található adathalmaztól a felfedezők hajójára vonatkozóan! Olvassanak csak bátran tovább, és ámulni fognak! Felér ez a rövid írás egy sűrített kalandfilmmel, amelyben a sok tény mellett megláthatjuk a hús-vér felfedezőket is.
Hiánypótló informatikai tananyag látássérült felhasználók számára
Az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány megalapítása óta fontosnak tartja a vak és gyengénlátó emberek informatikai képzését, ezért már számos speciális tananyagot készített a számítógépes felhasználói ismeretek minél szélesebb körben történő elterjesztése érdekében. Örömmel jelentjük be, hogy az alapítvány ezúttal az adatbázis-kezelés modul billentyűzet centrikus használaton alapuló, hiánypótló oktatóanyagát teszi elérhetővé az informatikai tudásukat gyarapítani kívánó látássérült emberek számára.
Kiemelt információk
Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!
Adószámunk: 18171776-2-42.
Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről








