Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Lapról hangra cikkajánló 2017. május 2.

A szabadság súlyos terhei

Napjainkban is döbbenetesen keveset tudunk a holokauszt túlélőinek helyzetéről a koncentrációs táborok felszabadulásakor. A személyes visszaemlékezések hitelességével számol be ez az írás arról, milyen terheket is jelentett a túlélés és a szabadság. A koncentrációs táborokat túlélt embereknek történő segítségadásra nem volt felkészülve a társadalom. Bizonytalanság uralkodott azzal kapcsolatban, mit lehet tenni azokért, akik legyengültek, betegek, és azokért, akik a lehető leghamarabb szeretnének visszajutni otthonukba. A zűrzavarban olyan emberi, erkölcsi ellentétek, fizikai képtelenségek között éltek tovább a koncentrációs táborok volt foglyai, amelyek elképzelésekor csődöt mond a logika.

Elfeledett legenda

A dualizmus korában a kerékpározás és az atlétika voltak talán a legnépszerűbb sportágak, de egyre többen megkedvelték a labdarúgást is. Ki tudja, talán erre az időre nyúlik vissza a magyarok legendás futballtudása és -szeretete. Ebből az írásból megismerhetünk egy, a 19. század végén, 20. század elején élt sportembert, Gillemot Ferencet, aki több sportágban és sportszervezőként is kiemelkedően teljesített. Ahogyan arról olvasunk, milyen eredmények fűződnek a nevéhez, megsejthetünk valamit a dualizmus társadalmi-gazdasági fellendülésének és egyfajta, általános optimizmusának a sportéletben való lecsapódásáról.

A vármegye legszebb kertje

A tóalmási kastély és egykori tulajdonosainak történetét olvashatjuk itt. Ajánljuk mindenkinek a cikket, aki – legalább gondolatban – szeret sétálni a hatalmas kastélyparkban, óriási fák között, és azoknak is, akik tudni akarják, kik azok, akik a kastélyban laktak. Ha jól figyelünk, egy ajtónyikorgás, egy lépcsőreccsenés után egyszerre csak előttünk terem a mindenkit megbotránkoztató, modern, szeszélyes, kiszámíthatatlan Wahrmann Reneé. Vagy a három férje közül valamelyikkel találkozunk, amint éppen hazatérnek a vadászatról. Esetleg a 19. század végén a kastélyban tanuló falusi gyerekek zajongását is meghalljuk? Vagy csak elmerenghetünk épületek, emberek, parkok sorsán? Aki elolvassa a cikket, majd meglátja, ki és mi „jön ki" belőle.

Szellemek temploma

Az elhagyatott kis falu, a vadvirággal benőtt templomkert nagy-nagy kirándulások, csendes, csehországi idillek színhelye is lehet. Mi minden történt ezen a helyen? Hogyan vált egy néptelen kis falu a 20. századi történelem, a csehek és németek közötti ellentétek színterévé. Többek között ezt is megtudhatjuk a cikkből, de a történet középpontjában mégiscsak egy romos templom áll. Ne lepődjön meg az olvasó, ha „szellemeket lát", ne feledkezzünk meg az egyetemisták, különösen egy művészettörténész hallgató különös humoráról, játékos kedvéről, bizarr ötleteiről.

Szűretlen díjnyertes

Azoknak, akik szeretik a sört, azt ajánljuk, készítsenek egy korsóval vagy üveggel az asztalra ehhez a cikkhez. Amire végigkortyolgatják, megtudják, melyek a főbb különbségek a sörgyári és a kis sörfőzdében készült sör között. Elmerenghetnek azon, milyenek is voltak a „régi jó" vagy nem is annyira jó sörök, és azt is megtudhatják, mit kortyolgatott Vörösmarty. Van itt még sok apró részlet, ami pont belefér egy üvegnyi sör idejébe. Ön melyiket szereti? Gyenge Zsolt a testeset. Mi pedig, a Lapról hangra csapat tagjai, na, ezt inkább nem áruljuk el, és meg sem ígérjük, hogy a cikk végére kiderül.

Szesz és ember

Csak úgy, sistereg, rotyog, forr, mi lehet az? Nem, nem egy boszorkánykonyhában készült varázsital, hanem sör, igazi, hamisítatlan sumer recept alapján. Németországban készítik, így remélhetjük, hogyha a németek hozzáadják sörkészítő tudásukat az ősrégi recepthez, abból valami nagyon-sör kerekedhet ki. Miközben a kedves olvasó több üveg sörrel készül a többrészes cikkre, elgondolkozhat azon, miért is forrt össze az emberiség története a sör történetével, hogyan vált a sör a mámor forrásává, művészek, varázslók, garabonciások megihletőjévé. Ha tudni akarják, milyen is az igazi német sör, el ne felejtsék feljegyezni, kit kell keresni, ha a müncheni repülőtéren landolnak. Ha bejutnak a titkos sörkészítő „boszorkányműhelybe", feltétlenül meséljék el nekünk, mit láttak, de főleg, mit ittak, ha még emlékeznek rá utána.

Kimenő hívás

A motoros megáll. Mit akar? Megtámadni az egyedül hazafelé igyekvő, nála körülbelül húsz évvel idősebb nőt? Nem, dehogyis. A szemünk előtt bontakozik ki a fiú ragaszkodása, édesanyja iránti szeretete, és a torokszorító félelem, hogy a barátnője nem fogja beengedni, mert elkésett. A barátnő nem tudhatja meg, hogy azért késik, mert az anyukáját ápolja. Hogyan is lehet segíteni? Igen, egy telefonhívással, egy, édesanyás bravúrral, amire csak az képes, aki maga is anya. Mi is a történet vége? Azt mi sem tudjuk, de azt igen, hogy aki szereti Tóth Krisztinának az apró mozaikokból összeálló történeteit, az egyszerű eseményvezetését és azt az emberi melegséget, ami meghatja az olvasót az írásai végén, hallgassa meg – akár telefonon is – ezt a „kimenő hívást".

Eljegyezte párja Polyák Lillát

Olyan ez, mint egy filmben. Egy meghitt hétvége, titkos szervezés, semmit nem sejtő menyasszony, lánykérés, vacsora a barátokkal és a családdal. A külső szemlélő vagy azt érzi, hogy „jaj, ez nagyon szirupos, borzasztóan túljátszott", vagy csak örül, mert az ilyen történeteket jó olvasni. Döntse el Ön, hogy melyik táborhoz csatlakozik.

Selena Gomez: „Bármikor kapható vagyok egy szelfire"

Selena Gomez mesél arról, mit szeret a filmezésben. Megtudhatunk sok kulisszatitkot legújabb filmjeiről, és picit elárul arról is, milyen neki az ideális férfi. Őszinte, igazi beszélgetéshez hasonló ez a riport.

Dan Stevens

Rövid interjút olvashatunk Dan Stevens gyerekkoráról, legújabb szerepeiről, terveiről.

 

Jó cikkhallgatást kívánunk, és érdekes beszélgetéseket az olvasottakról.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére