Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Hírek

Feliratkozás RSS-re

Szakmai konferencia a VÁI szervezésében

„Hagyományok és újítások a fogyatékos emberek számára nyújtott szolgáltatásokban” címmel rendezett szakmai konferenciát a budapesti Vakok Állami Intézete (VÁI) június végén Óbudán, a Hotel Touring-ban.

bővebben

Hiba egyes minisztériumi honlapok felolvasásánál

Régebb óta ismert jelenség, de az elmúlt héten ismét napirendre került, hogy a JAWS for Windows program 6.20-as (vagy korábbi) változatát használva egyes minisztériumi honlapok, például a Szociális és Munkaügyi Minisztérium honlapja hibásan „jelenik meg” – a JAWS a honlap jelentős részét nem olvassa fel.

bővebben

Megjelent az elsõ info-kommunikációs segédlet

Hosszú évek óta megoldatlan Magyarországon a közlekedési akadálymentesítés a fogyatékos emberek számára, még az építész szakemberek többsége sem rendelkezik a megfelelõ szaktudással akadálymentes épületek tervezéséhez. Ezen a területen hozott nagyon fontos változást a Budapest Mûszaki Egyetemen indított rehabilitációs szakmérnöki képzés, ahol a résztvevõk elsajátíthatták az akadálymentes épülettervezéshez szükséges tudnivalókat. A rehabilitációs szakmérnöki képzés azonban elsõsorban az építészeti vonatkozásokra koncentrált, az infó-kommunikációs területet ma is alig fedi le, informatikai ismereteket például szinte egyáltalán nem nyújt miközben a látássérült emberek számára az infó-kommunikációs akadálymentesítés legalább olyan fontos, mint az építészeti.

bővebben

Közlemény az ITP-25-ös pályázat nyertesei részére

Idén telik le az ITP-25-ös pályázat keretében elnyert eszközök használatba vételére vonatkozó három éves idõszak, jelezte a korábbi Informatikai és Hírközlési Minisztérium jogutódjának illetékese. Korábban szó volt arról, hogy talán lehetõség lesz az elnyert hardver és szoftver eszközök olcsó, esetleg ingyenes saját tulajdonba vételére, errõl azonban még nem született döntés: az eszközök jelenleg is a minisztérium tulajdonában állnak, ezért továbbra is tilos azok továbbadása vagy értékesítése.

bővebben
Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére