Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Hírek

Feliratkozás RSS-re

Kiértékelték a vak és gyengénlátó emberek médiahasználatát vizsgáló kérdőíveket

Egyre több műsorszolgáltató és weboldal-üzemeltető ismeri fel, hogy a fogyatékossággal élő emberek fontos célcsoportot jelentenek a szinte hétről hétre színesedő médiapiacon. Mivel ezek az emberek az utóbbi években mind hathatósabban kifejezésre juttatják és képviselik érdekeiket, megfogalmazzák igényeiket, a médiában dolgozó szakemberek számára megkerülhetetlen tényezővé válnak.

bővebben

„Egy diktafon olyan a vak ember számára, mint a látónak a ceruza, a toll”

Beszélgetés Zsolnai Zsókával

Zsóka a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának harmadéves hallgatója. A tanulás mellett nem sok ideje marad, így már ezért is igyekszik a rendelkezésére álló szabadidőt jól felhasználni. Amikor csak teheti, olvas, nyelveket tanul. Angol dalokat fordít, németből pedig felsőfokú nyelvvizsgára készül.

bővebben

Beszélgetés Mátrai Balázzsal

Balázs anglisztika szakon tanul az egri Eszterházy Károly Főiskolán. A tanulásban sokat segít neki a JAWS, jegyzetel, tananyagokat olvas a használatával. Úgy gondolja, a főiskola elvégzése után a munkakeresésben is nagy hasznát veszi majd a szoftvernek. Szabadidejét is szívesen tölti gépközelben.

bővebben
Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére