Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Hírek

Feliratkozás RSS-re

A Dél-alföldi Média Kft. pályázati felhívása

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány minden évben pályázatot hirdet használt számítógépekre, a közelmúltban ismét 22 fő vehette át nyereményét. Jelenleg az alapítványnál nincs futó pályázati lehetőség, ezért a következő kiírásig szeretnénk egyéb lehetőségekre felhívni a látássérültek figyelmét. Az alábbiakban egy ilyen pályázati kiírást ismerhetnek meg, éljenek a lehetőséggel!

bővebben

Oklevél Alapítványunknak

A fogyatékos emberek érdekeit képviselő tradicionális szervezetek mellé 1994-ben egy újabb, a Siketvakok Országos Egyesülete (SVOE) is felsorakozott. Az alapítók nemes célt tűztek ki maguk elé: a hallás- és látássérültséggel együttesen élő emberek segítését.

bővebben

A hónap dolgozója

A jó gyengén látónak számító fiatalember látása 17 éves korában váratlanul romlani kezdett. Ekkor már középiskolás diák volt a Szent István Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol 1998-ban leérettségizett. Látása tovább romlott, így egy évvel később a VERCS (Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja) tanfolyamának elvégzésére kényszerült. Itt tanulta meg, hogy vakon is lehet értelmesen élni és dolgozni. Látássérültsége miatt a korábban megszerzett képesített könyvelői és pénzügyi ügyintézői szakképzettségének már nem tudta hasznát venni, ezért megszerezte a gyógymasszőri képesítést is. Sorsa azonban teljesen másként alakult.

bővebben
Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére