Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Szakmai nap a fogyatékosság világnapja alkalmából

Infoalap szakmai nap 2022 12 01December 3-a a fogyatékossággal élő emberek világnapja. Ebből az alkalomból az Informatika a Látássérültekért Alapítvány szakmai napot tartott a vak és gyengénlátó gyerekekért dolgozó gyógypedagógusok számára. A rendezvénynek a Gyengénlátók Általános Iskolája adott otthont.

Az esemény célja az volt, hogy a résztvevők átfogó képet kaphassanak azokról az eszközökről és szoftverekről, melyeket az alapítvány az elmúlt időszakban tett elérhetővé, valamint azokról a tananyagokról, melyeket az alapítvány munkatársai fejlesztettek. A szervezők szándéka volt, hogy az informatikai ismeretek átadásával a látássérült diákok a lehető legtöbb segítséget kaphassák meg ahhoz, hogy látó társaikkal egyenlő esélyekkel vehessenek részt a közoktatásban.

A program első részében az alapítvány munkatársai bemutatták azokat a hardver eszközöket, digitális asztali, hordozható és kézi nagyítókat, melyek a gyengénlátó diákok tanulását, ismeretszerzését segíthetik.

digitális kézinagyítók bemutatásaÚjdonságként került reflektorfénybe a RUBY 10 HD hordozható videónagyító, mely érintőképernyővel és opcionális szövegfelolvasó funkcióval rendelkezik.

A ClearView GO egy, kompakt, összecsukható digitális asztali nagyító, amely nagy segítséget nyújthat az iskolai oktatásban hordozhatóságának és az iskolatábla képét felnagyítani képes áttekintőkamerájának köszönhetően.

Nagy kedvenc volt a Traveller HD eszköz is, mely a legnagyobb nagyítási képességgel rendelkező, hordozható videónagyító.

A vak emberek számára a 14, 40 és 80 cellás Focus Blue Braille-kijelzőkön kívül többek között a ClearReader+ került bemutatásra. Ez a többnyelvű beszédkimenetet és gyors szövegfelismerést lehetővé tevő felolvasó eszköz is sok résztvevőt érdekelt, az eszköz síknyomtatott dokumentumok, levelek, újságok és könyvek gyors felolvastatására alkalmas.

kézinagyító eszközök bemutatásaÚj információként hangzott el, hogy az alapítvány hardver eszközei kivétel nélkül mind rendelkeznek MDR megfelelőségi nyilatkozattal. Ez azért fontos, mert a tanúsítvány nélküli eszközökre nem lehet egyedi méltányossági támogatási kérelmet benyújtani a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz (röviden NEAK).

A program második részében az alapítvány által honosított JAWS képernyőolvasó, ZoomText képernyőnagyító és a kettőt egyesítő Fusion szoftverek bemutatására került sor. Az alapítvány honosító csapatának köszönhetően a szoftverek honosított verziói már hosszú évek óta az eredeti amerikai kiadással egy időben jelennek meg.

A 2018 óta folyamatosan működő országlicenc programnak köszönhetően minden Magyarországon élő és határainkon túli, magyar igazolvánnyal rendelkező látássérült ember és családtagjaik, valamint az őket oktató, foglalkoztató cégek, intézmények és segítő szakemberek ingyenesen juthatnak hozzá e három képernyőolvasó- és képernyőnagyító szoftver legújabb magyar nyelvű változatához. Ez a lehetőség ma a világon csupán három országban áll a látássérült emberek rendelkezésére.

Fontos információként elhangzott, hogy e segítő szoftverek licenceit a https://akadalymentes.magyarorszag.hu weboldalon ingyenesen lehet igényelni.

A program részeként az alapítvány által kidolgozott speciális tananyagok is bemutatásra kerültek.

Az alapítvány munkatársai 15 éve foglalkoznak billentyűzetközpontú tananyag-fejlesztéssel, pontosan tudják, hogy ahhoz, hogy a látássérült emberek a lehető leghatékonyabban használni tudják az informatika vívmányait, nélkülözhetetlenek számukra a speciális igényeket kielégítő tananyagok.

Az alapítvány kiemelt feladatának tartja a tananyagok folyamatos fejlesztését. A tananyagokat a látássérült diákok mellett a tanáraik és segítőik is felhasználhatják tanítványaik támogatásában.

Az alapítvány által kidolgozott tananyagok, tréninganyagok négy különböző szintet képviselnek. Készültek kifejezetten kezdő felhasználóknak alapismereteket nyújtó oktatási anyagok, melyek az egyes témák alapismereteit tartalmazzák, emiatt rövidebbek és lényegre törőbbek.

Léteznek ECDL szintű oktatási anyagok haladóknak, melyek ECDL vizsgára történő felkészüléshez használhatóak (Windows 10 és Office 2016).

Speciálisak és világviszonylatban is egyedülállóak a Könnyen Érthető Kommunikációval (röviden KÉK) készült oktatási anyagok, melyeket látássérült és értelmileg sérült személyek számára állítottak össze, valamint az akadálymentes matematikai tartalom készítésére kidolgozott REÁLis esély tréninganyagok a közoktatás szereplői számára.

Az alapítvány minden résztvevő számára pendrive-on átadta a szakmai napon elhangzott információkat és bízik abban, hogy eszközeivel, szoftvereivel és tananyagaival egyre több látássérült diáknak tud segíteni az ismeretek elsajátításában.

Az esemény szponzora a Zuglói Önkormányzat volt, a támogatásért ezúton is köszönetet kíván mondani az alapítvány.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére