Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Megjelent a magyar nyelvű JAWS for Windows 2019

Mostantól az eredeti változattal egy időben frissül a képernyőolvasó szoftver

 

Örömmel jelentjük be, hogy mostantól magyar nyelven is elérhető a JAWS 2019. A program legfeltűnőbb újdonsága, hogy a sok különböző nyelvi változat egyetlen telepítő programból válik elérhetővé. Ez azt jelenti, hogy egyetlen telepítő áll rendelkezésre, amely tartalmazza az összes támogatott nyelvet és az együttműködést a támogatott operációs rendszerekkel. A telepítő automatikusan felismeri a használt Windows rendszert és a nyelvet, majd telepíti az ezeknek megfelelő üzenetkészletet és összetevőket.
További újdonság, hogy mostantól rendelkezésre áll egy ún. online telepítő, mely aktív internetkapcsolatot igényel. Azokhoz a környezetekhez, ahol ez gondot okoz, elérhető a jóval nagyobb méretű offline telepítő is, mely minden szükséges összetevőt tartalmaz.
A JAWS indulása egy koncepcionális változtatásnak köszönhetően érezhetően gyorsabbá vált.
A JAWS 2019 teljeskörű Skype 8 támogatást biztosít, saját, hozzáadott billentyűparancsokkal. A böngészők terén teljes támogatottsággal bír a legújabb Google Chrome és a Mozilla Firefox is. A Microsoft Office programcsomag alkalmazásaival (Word, Excel, Outlook, Access) tovább javult az együttműködés. Az Office 365 mostantól külön JAWS támogatást élvez, így gyorsabbá, és gördülékenyebbé vált a használata, az újabb verzióiban pedig az automatikus helyesírás-ellenőrzés is igénybe vehető.
A webes alkalmazások közül a Google Docs kiemelten támogatott.
A magyar felhasználókat érintő változások közül kiemelendő, hogy mostantól a JAWS alapértelmezett beszédszintetizátora a Vocalizer Expressive. A Profivox beszédszintetizátort gyárilag már nem tartalmazza ugyan a szoftver, külön telepíthető formában azonban továbbra is biztosítani fogja azt az alapítvány minden JAWS felhasználó számára.
Braille fronton szintén jelentős változás, hogy a korábbi irodalmi Braille konvertert leváltotta a Liblouis megoldás. A Profivoxhoz hasonlóan azonban a korábban használt Braille fordító is elérhető lesz egy rövidesen megjelenő segédszoftveren keresztül. A speciális, csak a magyar felhasználók számára fontos kiegészítések telepíthetőségéhez a felhasználók türelmét kell még kérnünk, addig is elérhetővé tesszük a Profivox beszédszintetizátor meghajtó szoftverének telepítőjét. Ezt lefuttatva már a JAWS 2019 magyar változatában is kiválaszthatóvá válik a felhasználó gépén lévő, közkedvelt beszédszintetizátor. Akinél telepítve van az elmúlt öt év során megjelentetett bármely honosított JAWS vagy MAGic, esetleg DEX kiadás, annak Windows rendszerében már elérhető az aktuális Profivox verzió, és ehhez biztosít hozzáférést a most még külön telepítendő interfész szoftver.

Fontos újdonság továbbá, hogy az újabb honosított JAWS verziókra nem kell többé 1-2 hónapnál többet várni, ugyanis mostantól az eredeti változattal egy időben frissülnek majd, így ugyanazokat a friss fejlesztéseket az amerikai felhasználókkal azonos időpontban kapják meg a magyar látássérült emberek. A JAWS 2019 letöltési linkjei:

Online telepítő:

Offline telepítők:

 

Azon felhasználóinknak, akik az ország licenc program keretében egyetemes hitelesítő kódot kértek, nem szükséges új licencet igényelniük, mert az az egyéves periódusa alatt megjelenő valamennyi támogatott szoftver verziófrissítését hitelesíti. Akik azonban még nem vették igénybe az ingyenes JAWS licencet, éljenek ezzel a lehetőséggel, és egy egyszerű webes űrlap kitöltésével igényeljék a használni kívánt szoftverhez a hitelesítési kódot az ország licenc weboldalán: http://akadalymentes.magyarorszag.hu 

Kérjük, hogy kérdéseikkel észrevételeikkel, forduljanak bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz.

Elérhetőségeink az alábbiak:
Telefon: +36 (1) 273-3188, +36 (70) 295-9288, e-mail: .

Bízunk benne, hogy ismét egy olyan JAWS változatot tudunk a magyar látássérült felhasználók rendelkezésére bocsátani, mely az élet minden területén, a munkavégzésben, a tanulásban és a mindennapi életvitelükben egyaránt a segítségükre lesz.

Budapest, 2019. január 31.

Informatika a Látássérültekért Alapítvány

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére