A 2023-as Nemzetközi Számítástechnikai és Kommunikációs Tábor augusztus 17 és 23-a között Csehországban lelt otthonra. Magyarországról két résztvevő, Farkas Marcell és T. Nagy Anna, valamint Nagy Bernadett koordinátor voltunk jelen. A Covid világjárvány óta először megrendezett tábor a megszokottnál jóval kevesebb résztvevővel zajlott. A 12 jelen levő országból 35 fiatal vett részt az 5 napig tartó programokon.
Hírek
Nemzetközi számítógépes tábor látássérült fiatalok számára
Minden évben más európai országban kerül megrendezésre a Nemzetközi Számítógépes és Kommunikációs tábor, ahol 30 ország vak és gyengénlátó fiataljai találkozhatnak egymással, és ismerkedhetnek meg az informatika újdonságaival, továbbá egy igazi közösségi élményt élhetnek át ebben a nemzetközi táborban. A magyarországi látássérült fiatalok tábori részvételét 2005 óta az Informatika a Látássérültekért Alapítvány koordinálja és támogatja. 2021-ben és 2022-ben a Covid járvány miatt csak online bekapcsolódásra volt lehetőség, 2023-ban azonban újra személyes részvétellel rendezték meg a tábort, ezúttal a csehországi Telc-ben.
ABBYY FineReader optikai karakterfelismerő szoftver akció
Alapítványunk, a szoftvergyártó hazai képviseletével kötött megállapodás alapján, évek óta kedvezményes áron értékesíti a FineReader PDF optikai karakterfelismerő szoftvert az igazoltan látássérült emberek számára.
Szakmai fórum a digitális inklúzióról
A SignCoders cég és hollandiai partnerük, a Hekate Alapítvány szervezett szakmai fórumot Budapesten az EU által támogatott DigInclude projekt keretében a digitális befogadásról. A programra alapítványunk is meghívást kapott.
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az alapítvány 2023 márciusban nyújtott be pályázatot az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű kiírására. A beadott 190 pályázat közül az alapítvány pályázata bekerült a 26 nyertes projekt közé.
Változik az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési címe
Értesítjük tisztelt ügyfeleinket és partnereinket, hogy november 30-ával az alapítvány postafiókcíme megszűnik.
Kérjük, hogy a továbbiakban postai küldeményeiket, irodánk új címére, az 1145 Budapest, Szugló utca 9-15. 4. emelet 419. címre postázzák!
Együttműködésüket előre is köszönjük.