Ősz végén, a télbe fordulva valósággal belevetettük magunkat a hóba, önkéntes felolvasóink pedig belevetették magukat a hasznos, tanulságos, szívet-lelket melengető olvasmányokba, és el is hozták nekünk azokat. Ezekből válogattuk össze őszvégi cikkajánlónkat, fogadják szeretettel!
Kategória: Egyéb
Egy látássérült embernek ma az iPhone-ja az egyik legnagyobb segítsége
2023.12.06A fenti címmel jelent meg a Qubit-on egy terjedelmes interjú, melyben dr. Velegi Dorottya, az MVGYOSZ szakmai vezetője, Szuhaj Mihály, az Infoalap kuratóriumi elnöke és Herczeg Lajos, az Infoalap munkatársa beszél a vak és gyengénlátó embereket segítő technológiákról.
Megjelent a JAWS for Windows, a ZoomText és a Fusion 2023 szoftverek decemberi frissítése
2023.12.05Örömmel jelentjük be, hogy elérhetővé vált a JAWS, a ZoomText és a kettőt egyesítő Fusion 2023 szoftverek december havi frissítése. Ez elsősorban azoknak nagyon kedvező és előnyös, akik még nem kívánnak áttérni a 2023-as főverzióról a legújabb 2024-esre. Most ugyanis a legfontosabb hibajavításokat a 2023-as szoftververziók is megkapták.
Személyes sikertörténet az Infoalap-nál
2023.12.03Az ENSZ 1992-ben nyilvánította december 3-át a Fogyatékos Emberek Nemzetközi Napjává, hogy felhívja a figyelmet a betegség vagy baleset következtében fogyatékossá vált személyek mindennapjaira. Mi ezúttal egy olyan sikertörténettel emlékezünk, amiből kiviláglik, hogy a hosszú, ám kitartó munka végül meghozza a gyümölcsét.
Az Infoalap munkatársával, Hammer Attilával beszélgettünk az alapítványnál végzett munkájáról, a kezdetekről és az ezévben elért szakmai elismeréséről.
Elkészült a 2023 –as ICC tábor kisfilmje
2023.11.28A látássérült fiatalok számára minden évben más városban szervezett tábort ez év augusztusában a csehországi Telc-ben tartották, a 16-21 év közötti résztvevők nemcsak európai országokból de még Ázsiából is érkeztek.
Az Infoalap újdonságai a SVOE SMART YouTube-csatornáján
2023.11.24Interjút adott Szuhaj Mihály, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány elnöke a Siketvakok Országos Egyesületének SMART YouTube-csatornája részére az Infoalap legfrissebb szoftverújdonságairól.
50%-os Black Friday akció a Fine Reader szoftverre
2023.11.23A Fine Reader gyártója a 2023. november 24.-e és 27-e közötti időszakra 50%-os Black Friday akciót hirdet a Standard, Corporate valamint MAC 1 éves előfizetésekre.
Az Infoalap a LESEK Konferencián
2023.11.22Ma már hagyománynak számít, hogy minden évben sor kerül e nívós rendezvényre olyan cégek, szervezetek részvételével, melyek a látássérült emberek számára kifejlesztett segédeszközeikkel, ötletes játékaikkal jobbá és könnyebbé tehetik a mindennapokat. A Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciája (röviden LESEK) 2023. november 18-án immáron tizedik alkalommal került megrendezésre, ezúttal a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében. A különleges helyszín még ünnepélyesebbé varázsolta az eseményt.
NSZI interjú Szuhaj Mihállyal, az Infoalap elnökével
2023.11.13A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet Elemi Rehabilitációs Módszertani Központjának októberi hírlevelében interjú jelent meg Szuhaj Mihállyal, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány kuratóriumi elnökével.
Szakmai napot tartott az Infoalap a Nemzetközi Fehérbot nap alkalmából
2023.10.30Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány október 20-án a Nemzetközi Fehérbot nap alkalmából szakmai napot tartott rehabilitációs szakemberek és egyetemi fogyatékosügyi koordinátorok számára. A rendezvénynek a zuglói Lipták Villa adott otthont.