A Regionális Operatív Programok keretében a Közép-magyarországi régióban a helyi önkormányzatok, a helyi kisebbségi önkormányzatok, illetve ezek társulásai 2007. november 16-ig nyújthatnak be pályázatot a „KMOP-2007-4.5.3 – önkormányzatok illetõleg önkormányzati feladatellátást biztosító egyes közszolgáltatások akadálymentesítése” felhívásra.
Kategória: Egyéb
Nyári szünet az alapítványnál
Alapítványunk Ida utcai irodája július 23 és 27-e között zárva tart, ezen a héten munkatársaink nem lesznek elérhetõek. Ezen kívül az informatikai ügyfélszolgálat Molnár Ákos szabadsága miatt augusztus 13-tól 24-ig szintén szünetel.
Stratégia-alkotásban nagyhatalom vagyunk
A Szociális és Munkaügyi Intézet hetedik alkalommal rendezte meg Szociális informatikai mûhelykonferenciáját, a május 9-i rendezvény témája az e-befogadás volt. Problémák, helyzetképek és kutatási eredmények széles körét ismerhették meg a résztvevõk, konkrét megoldási javaslattal azonban csak kevés elõadó szolgált.
Speciális eszközökre pályázhatnak az iskolák
Az oktatási miniszter 16/2007-es számú rendelete alapján fogyatékos gyermekek oktatását ellátó óvodák, általános és középfokú oktatási intézmények fenntartói pályázatot nyújthatnak be a minisztériumhoz fogyatékos tanulók számára eszköztámogatás céljára, a rendeletben meghatározott eszközlista alapján. A pályázatokat az intézmények fenntartói nyújthatják be.
Elõrébb hozták a teljes akadálymentesítés határidejét
Az Országgyûlés elfogadta hétfõn azt a törvénymódosítást, amely szerint a korábbi 2013-as határidõ helyett harmarabb, legkésõbb 2010 végéig akadálymentesíteni kell az ország összes önkormányzatát.
ICC számítástechnikai tábor idén is
Idén Finnországban rendezik meg a népszerû nemzetközi számítástechnikai tábort látássérült fiatalok számára.
Újabb vakbarát bankautomaták a K&H Banknál
Immár a harmadik jelentõs hazai bankautomata-gyártó és -szállító cég, a Wincor Nixdorf is kínál vakbarát ATM-eket. Ismert, hogy a Volksbank mellett a K&H Bank automatái között is voltak, vannak fülhallgatóval látássérültek számára is jól használható készülékek, ezek azonban más cég gyártmányai voltak – mostantól azonban a K&H Banknál a Wincor Nixdorf által újonnan üzembe helyezett automaták is vakbarátak lesznek.
Még várni kell a diktafonokra
Alapítványunk további türelmet kér a diktafonos pályázat nyerteseitõl.
A diktafon-adományozási pályázat nyertesei
Az október elején kiírt, kérdõív-kitöltéssel összekapcsolt diktafon-adományozási akciónk lezárult. Ezúton is köszönjük minden résztvevõnek a kérdõív visszaküldését, és hogy ezzel segítették a látássérült emberekért végzett munkánkat! Az alábbiakban közöljük az elsõ 402 beküldõ nevét, akiknek alapítványunk digitális diktafont adományoz. (A kiírás szerint az elsõ 400 beküldõ részesült volna az adományban, de az egy napon belül beérkezõ kérdõívek között végül nem kívántunk különbséget tenni.)
Megváltozott telefonszámok
Irodánk költözése miatt megváltoztak alapítványunk telefonszámai!