Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Az INFOALAP három programját is bemutathatta az ICEVI – Europe konferenciáján

Az ICEVI-Europe a LÁRESZ Egyesülettel közösen Budapesten szervezte meg első rehabilitációs konferenciáját. A 2019. május 31-én és június 1-én megtartott nemzetközi szakmai fórum fő témája az önállóság növelése volt.

Az előadások a tájékozódás, a mindennapos tevékenységek, a szociális készségek, a pszichológiai kihívások, az önértékelés, a támogató technológiák és kommunikációs készségek valamint a szakképzés és foglalkoztatási rehabilitáció témaköreit érintették. (A konferencia részletes programja itt olvasható.)

A nyitóelőadást Edward Bell, a Louisianai Egyetem igazgatója tartotta, a szakma jeles magyar képviselői mellett görög, orosz, izraeli, lengyel, svéd, horvát, finn és belga szakemberek előadásait hallgathatták meg az résztvevők.
Az INFOALAP munkatársai a konferencián három, az alapítvány által indított esélyegyenlőségi programot is bemutathattak. Beszéltek az ország licenc programról, melynek keretében még ingyenesen igényelhetők képernyőolvasó és képernyőnagyító szoftverek licencei, a Lapról hangra közösségi kezdeményezésről  valamint ismertették azokat az informatikai innovációkat, melyek segítik a látássérült diákok matematika oktatását.

ICEVI-Europe logója

Láresz Egyesület logója

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére