Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

A Chip magazin júniusi számának cikkajánlója

Kedves Olvasóink!
Fontos biztonsági hírekkel és a legfrissebbekkel, egy portréval, egy érdekes alkalmazás-bemutatóval és hasznos tippekkel megérkezett a Chip magazin júniusi száma. A hanganyagot ismét Pregh Balázs tette elérhetővé számunkra, köszönet érte! A magazin cikkei közül pedig gondos válogatással elkészült a már megszokott cikkajánlónk is, fogadják szeretettel!

1. Aktuális – Biztonsági hírek

Adathalászok elleni védelmet kap a Windows-11: a Microsoft három újítást vezetett be az operációs rendszerben.
Számos sebezhetőséget orvosolt a Google a Chrome-ban. A Chrome századik verziójának feltelepítése azért is fontos, mert a vállalat huszonnyolc fontos hibajavítást eszközölt benne, ezek közül a korábbi verzióban kilenc akár személyes adatok ellopását is lehetővé teszi.

Kritikus sebezhetőséget találtak a RaspberryMatic okosotthon szoftverben is, aminek köszönhetően egy hacker akár egy egyszerű https parancs segítségével Root jogosultságot szerezhet a rendszerben, így a fejlesztő frissítést javasol.

Többek között ezekről a hírekről, valamint a koronavírus alatt megszaporodó kibertámadásokról olvashatunk részletesen a cikkben, ami itt érhető el: AKTUÁLIS – Biztonsági hírek


2. Aktuális – Avatár

Milyen lesz a digitális párunk? A cikk írói szerint a jövőben érkező metaverzumokhoz is szükségesek lesznek digitális és élethű karakterek. A technológiai cégek azt remélik, hogy a jövőben a virtuális valóság az emberiség másodlagos otthona lesz, így mind a munka, mind pedig a szórakozás terén nagy népszerűségnek örvend majd a felhasználók körében, legfeljebb digitális testüket cserélik le a különféle virtuális közegekben. A technológia már készen áll, de vajon sikerül majd emberek millióit rábeszélni a valóság lecserélésére?

A részletekért kattintson a cikkre, ami itt érhető el: AKTUÁLIS – Avatar


3. Aktuális – Hírek

A tech szektort is utolérte az infláció: noha kezdetben főképp az élelmiszer árrobbanását követte infláció, ma már az informatikai cikkek, egészen pontosan a hardverek ára sem csökken, ennek pedig számos oka van.

Korrekcióra kényszerül a Tesla.

Az EU parlament törvénybe iktatná a javítás lehetőségét.

Windows-11: kevesebben frissítenek a tervezettnél. A kezdeti frissítési hullámot követően a lelkesedés alábbhagyott.

Haláleset miatt néz per elé a TikTok: egy kiskorú gyermek kipróbált egy kihívást, ami a tízéves kislány halálát okozta.

Az EU hadat üzent a nyomkövető és adatgyűjtő megoldásoknak, ami a Google-nek természetesen nem tetszik.
Új randi app készül: noha már most is számos randi oldal létezik, a TikTok egykori munkatársa valamiért mégis úgy látja, érdemes belevágni.

Forradalmasíthatja a hangalkotást egy újonnan kifejlesztett papírvékony hangszóró?

A részletekért kattintson a cikkre, ami itt érhető el: AKTUÁLIS – Hírek


4. Aktuális – Portré

„A fennálló helyzeten akartam javítani, és mivel elég ritkán fordul csak elő, hogy ilyen jelentőségű változást tud egyetlen ember véghez vinni, ez is bőven elég volt számomra.” Ajay Bhatt

Mégis hogyan juthatunk el a hardverek igen bonyolult csatlakoztatásának menetétől a ma már nélkülözhetetlen USB csatlakozókig? A magazin portréjában ezúttal Ajay Bhatt, az USB megálmodója és kifejlesztője került sorra, akinek azt köszönhetjük, hogy nem szükséges a harminc évvel ezelőtti fáradságos munkával csatlakoztatni a nyomtatókat és egyéb hardvereket számítógépünkhöz. Ismerjük meg őt és életpályáját közelebbről! A cikk itt érhető el: AKTUÁLIS – Portré


5. Aktuális – Websütik

Minden nap meggyűlik a bajunk azokkal a bizonyos websütikkel egy-egy új oldal megnyitásakor. Velünk élnek, megszoktuk őket, bosszankodunk miattuk, és elfogadjuk az engedélykérést, hogy végre elolvashassuk a kívánt tartalmat. A belga hatóság február elején megállapította, hogy ennek a kérdőívnek egy bizonyos eleme sérti az általános adatvédelmi rendeletet. Elképzelhető, hogy hamarosan eltűnnek a bosszantó sütik? A részleteket a cikkben találja, ami itt érhető el: AKTUÁLIS – Websütik


6. Gyakorlat – Használt hardverek: Top hardverek most végre féláron?

Manapság nem csak a fenntarthatóság okán egyre népszerűbbek a használt hardverek, hanem a chiphiány miatt is, azonban számos tényezőre oda kell figyelnünk megvásárlásuk során. A cikk szerzői most részletesen megmutatják, mely tényezők ezek. A kétrészes cikk első része itt, GYAKORLAT – Használt hardverek I.
a második része pedig itt érhető el: GYAKORLAT – Használt hardverek II.


7. Gyakorlat – VPN: VPN tények – Erre jó és erre nem

Nagy népszerűségnek örvendenek manapság a virtuális magánhálózatok, mert ezek használatával biztonságban tudhatjuk adatainkat, és észrevétlenek maradhatunk az interneten. Egyes országokban a VPN fontos szerephez jut az államilag cenzúrázott világhálón, amennyiben persze az efféle kapcsolatot nem korlátozzák vagy tiltják, ahogy például Kínában. A cikk szerzői most a technológia működését magyarázzák el nekünk részletesen, és megmutatják, hogy magán felhasználóként miképp lehet a legtöbbet kihozni belőle.

A kétrészes cikk első része itt, GYAKORLAT – VPN I.
a második része pedig itt érhető el: GYAKORLAT – VPN II.


8. Teszt – App kalauz

A szerkesztők a magazin valamennyi számában helyet adnak néhány hasznos alkalmazásnak, részletesen bemutatva azokat. Ezúttal sorra került a Filtertune, aminek segítségével fényképeinket és videóinkat közösségi oldalainkra optimalizálhatjuk. Megismerhetjük a PlantNet névvel ellátott alkalmazást is, ami a növény levele, virága, sőt a kéregtörzs alapján is beazonosítja a lefotózott növényt. Ha a nagy melegben netán kedvünk támadna a Balaton körül biciklizni, a BB365 segít abban, hogy érdekes túrákat találhassunk, de az oldalhoz tartozó alkalmazás megmutatja a közeli pihenőhelyeket is, ellenőrizve, hogy épp merre járunk. További két mobilos játék, és a Stellarium Mobile, egy úgynevezett mini planetárium, valamint a nyílt forráskódú Simple Keyboard billentyűzet is bemutatásra kerül, de az óvodás és kisiskolás zeneírók számára fejlesztett app sem maradhat el, ami pedig segít elsajátítani a zeneszerzés alapjait a gyermekeknek, természetesen játékos formában.

A részletekért és néhány rövid hírért kattintson a cikkre, ami itt érhető el: TESZT – App kalauz


9. Teszt – Jelszókezelők

A szakértők véleményével ellentétben, miszerint a jelszavaknak befellegzett, azok most is csak szaporodnak, ezért érdemes jelszókezelőkre bízni őket, hiszen jelszavaink is egyre bonyolultabbá válnak. Mégis mire és miért jók ezek? Miért használja őket a mai napig mindössze a felhasználók ötöde? A cikk szerzői most bemutatják a jelszókezelők működését, és górcső alá vesznek néhány ingyenes és fizetős szoftvert is. A cikk első része itt, TESZT – Jelszókezelők I.
a második itt, TESZT – Jelszókezelők II.
a harmadik rész pedig itt érhető el: TESZT – Jelszókezelők III.


10. Tippek és trükkök: Profitipp – Wikipédia offline

Hogyan tárolhatjuk el például a Wikipédiát a zsebünkben úgy, hogy az bármikor hozzáférhető? A válasz a Civic reader nyújtotta lehetőségekben rejlik. A program használatával teljes referenciaműveket tárolhatunk el számítógépünkön, USB kulcsunkon vagy telefonunkon, az adatok pedig ettől kezdve offline is rendelkezésünkre állnak. A cikk szerzői most megmutatják, miképp indíthatjuk el és használhatjuk a Civic readert.

A cikk itt érhető el: TIPPEK-TRÜKKÖK: Profitipp – Wikipédia offline

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére