Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Látássérült fiatal a NASA űrtáborban

Idén második alkalommal juthatott el látássérült fiatal a Magyar Asztronautikai Társaság és az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány pályázatának első helyezettjeként az Alabama állambeli Huntsville-ben megrendezett űrtáborba. Az idei pályázat nyertese, Tóth Gábor budapesti gimnazista a nemzetközi és a magyar űrrepülés történetét bemutató esszéjével nyerte el a részvételi lehetőséget.

A szeptember utolsó hetében tartott rendezvény alatt Gábor amerikai és más európai országok vak és gyengénlátó fiataljaival együtt tapasztalhatta meg az űrkutatók mindennapjait. Az űrkutatás elismert szakemberei tartottak előadásokat az űrtechnika legújabb vívmányairól.

A résztvevők azonban nemcsak elméleti képzést kaptak, hanem a gyakorlatban is próbára tehették tudásukat. Az űrbeli közeghez hasonlító körülmények között kellett végrehajtaniuk feladatokat, megoldaniuk problémákat. Egy úgynevezett kutatócsapatban más-más szerepbe helyezkedve átélhették például az űrhajó mérnökének, az űrben kutató tudósnak vagy a földi irányítónak a szerepét. A pontosan előírt, magas színvonalú elméleti tudást és fizikai erőnlétet igénylő feladatok bizonyítják, hogy itt nem csupán egy szimulációs játékról, hanem szaktudást és nagy önfegyelmet igénylő csapatmunkáról van szó.

Tóth Gábor a táborban

 

Az egy hét elteltével az újdonsült „űrhajósok” átvehették oklevelüket az űrhajón betöltött beosztásukról. Gábor számára nem csupán azért felejthetetlen élmény az űrtáborban eltöltött hét, mert nyitott és kíváncsi az új ismeretekre, hanem főleg azért, mert olyan fiatalokkal lehetett együtt, akik között nem a látássérültségük, hanem a közös érdeklődési terület és az együttes feladatmegoldás volt az összekötő kapocs.

A rengeteg élmény mellett sok új gondolattal, kérdéssel és számos barátsággal gazdagodva tért haza Gábor Amerikából. Az érettségire készülve sem fogja hanyagolni az emberes űrrepülés témáját, sőt igyekszik majd még jobban megismerni és másokkal is megismertetni az űrkutatás érdekességeit.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére