Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Lapról hangra hírek és cikkajánló 2015. január 29.

Újabb iskolába látogatott az Infoalap főállású angyala

Agárdi Szilvi a múlt évben hétről hétre új iskolába látogatott, hogy hírt adjon a Lapról hangra közösségi összefogásról. Az iskolalátogatások idén is folytatódnak. Januárban a budapesti Közgazdasági Politechnikum diákjaival és tanáraival töltött el Szilvi egy kellemes délutánt.

A körülbelül négyosztálynyi tanuló a tornateremben gyülekezett, és találgatta, milyen, az iskolai közösségi szolgálat kereteiben is végezhető munkát kínál nekik Szilvi. A műsor elején, a kisfilm levetítésekor, amely Szilvi iskolás mindennapjait mutatja be, nagy-nagy figyelemmel hallgattak a diákok. Talán az járt a fejükben, hogy ezek az ő mindennapjaik is lehetnének azzal a különbséggel, hogy többségük nem szeret a nagy nyilvánosság előtt szerepelni, előadni a TV-ben, és azzal az apró (vagy nem is olyan apró) különbséggel, hogy ők teljesen jól látnak.

Az első játékos feladatok nemcsak az érdeklődést és a figyelmet teremtették meg, hanem oldották is a hangulatot. A tanulók többsége most találkozott először valakivel, aki látássérült. Azt sem gondolták a diákok aznap délelőtt, hogy néhányan – a szimulációs szemüvegek segítségével – maguk is megtapasztalhatják, milyen az, ha valaki rosszul lát.

A saját tapasztalatoknak köszönhetően természetesen még nagyobb kedvük támadt a tanulóknak ahhoz, hogy a Lapról hangra összefogás felolvasóivá váljanak. Sokan rádöbbentek, milyen sokat lehet segíteni egy, látszólag kis erőfeszítést igénylő munkával.

Ennek az előadásnak nemcsak az adta a különlegességét, hogy Szilvi, mint már annyiszor, most is pillanatok alatt oldott hangulatot varázsolt a picit riadt diákok között, hanem az is, hogy tévéfelvétel is készült a műsorról. Az M1 munkatársai is úgy gondolják, hogy a Lapról hangra és Szilvi közös bemutatkozása olyan esemény, amelyről az egész országnak tudnia kell. Természetesen hírt adunk majd honlapunkon arról, mikor nézhetik meg az M1-en a műsort.

Továbbra is várjuk azoknak az iskoláknak a jelentkezését, akik szeretnék, hogy egy órára a vendégük legyen egy főállású angyal, aki nyíltan, humorosan, tabuk nélkül beszél a látássérültségről, és felolvasásra ösztönzi a diákokat. Aki szeretné, hogy ellátogasson iskolájába Agárdi Szilvi, kérjük, jelezze ezt a e-mailcímen!

Cikkajánló

1./ A legnagyobb hullámsír – 1. rész

Mindenki azt gondolná, a Titanic elsüllyedése volt a legtöbb áldozatot követelő hajókatasztrófa. A Wilhelm Gustloff tragédiájáról jóval kevesebbet tudunk. Mikor történt ez, a kevésbé ismert hajószerencsétlenség? Kik voltak a Wilhelm Gustloff utasai? Mi vezetett a több, mint tízezer ember halálához? Mindezekre a kérdésekre választ kaphatunk a tények nyomába eredő cikkből. http://www.laprolhangra.hu/?menuId=7&view=client&

2./ A legnagyobb hullámsír – 2. rész

Mi történt a hajó elsüllyedése után? Hány ember menekült meg? Ki volt a szovjetek részéről a támadás vezetője? Milyen múzeumok, utcák, irodalmi emlékek őrzik, vagy dolgozzák fel a történteket? Ezekre a kérdésekre is választ kapunk a cikk második részéből.

3./ Gyapotcsata – 1. rész

Az 1950-es évek az olvasók nagy részének már történelmet jelentenek. Másrészüknek még a gyerekkor derűjét hozzák vissza. Akár így, akár úgy vannak az 50-es évekkel, mindenképpen érdemes meghallgatni, milyen is volt akkor, Magyarországon a gyapottermesztés. Nem statisztikai vagy gazdálkodási okfejtéseket olvashatunk ebben az írásban, hanem korrajzot, egy kis humorral fűszerezve.

4./ Gyapotcsata – 2. rész

Ha a gyapottermesztés valóságos hadititok, akkor bizony nem egyszerű megszervezni, hogy az ember eljusson a déli határsávban fekvő földre, hogy ellenőrizhesse, milyen lesz a gyapottermés. A termelőmunka megszervezéséhez szükséges időjárás-jelentést sem könnyű megtudni, mert ugye… Mi van akkor, ha máshogy fúj a szél, és az ellenség még a szelet is beveti a magyar gyapot ellen?

5./ Gyapotcsata – 3. rész

Kik dolgoztak a gyapotföldeken? Akár hiszik, akár nem, gyerekek! Az iskolásokat kivezényelték szombat délutánonként és vasárnap dolgozni. Milyen körülmények között folyt a munka? Többek között erről is részletesen olvashatunk ebben a cikkben.

6./ Gyapotcsata – 4. rész

Hogyan dolgozták fel a gyapotot? Milyen körülmények uralkodtak a gyapotgyárban? Mitől féltették a gyárat, és mi okozta a valódi gondokat? Hogyan lett vége a gyapottermesztésnek Magyarországon? Ezt mind megtudhatjuk a cikksorozat utolsó részéből.

7./ Ki az én barátom?

Akár felnőttek vagyunk, akár gyerekek, olykor-olykor mindenki elgondolkozik azon, van-e legjobb barátja, és ha igen, ki is az. Ha bizonytalankodunk, van-e nekünk egyáltalán legjobb barátunk, itt az ideje, hogy nekiinduljunk őt megkeresni. Ki tudja, talán mellénk szegődik egy hullócsillag, aki néha picit felnőttes, néha okoskodó, kioktató, de azért nagyon jó útitárs. Így Maxnak, a legjobb barátját megtalálni akaró dínógyereknek igazán nem lehet semmi panasza az út alatt; akinek ilyen hullócsillag a segítőtársa, mint neki, az biztosan megtalálja a legjobb barátját.

8./ Max útnak indul

Mit vigyen magával az ember, akarom mondani, a dínó, ha barátkereső útra indul? Nos, mit is? Nem árt ilyenkor egy, a szüleinktől kapott síp, amit csak akkor szabad megfújni, ha nagyon nagy a baj. Egy telefon is jól jön, hogy felhívhassuk a családunkat, ha egy kis otthonmelegre van szükségünk. Nem hiányozhat a csomagból nagymama süteménye, és nagypapa jótanácsa sem. Ha ez mind megvan, akkor indulhatunk is a hullócsillaggal, aki egymagában úgy világít, mint ezer más csillag.

9./ Az erdő rémei

Az éjszakai erdő telis-tele van titokzatos zajokkal. Hol egy ág reccsen, hol pedig valami megmagyarázhatatlan, rémisztő huhogás hallatszik a fák tetejéről. Mi lehet ez? Valami nagyon félelmetes dologról van szó, mert Max a fa mögé bújik, a hullócsillag pedig haragosan csóválja a fejét vagy a fénycsóváit, és meg sem áll addig, amíg meg nem találja az ijesztgetőket? Kik azok? Mi tudjuk, de nem áruljuk el, mert így még izgalmasabb a mesehallgatás.

10./ Hipp, hipp hurrá!

Előfordul, hogy az ember, vagyis a dínógyerek, váratlanul egy szülinapi buliba csöppen. Ezt a meghívást nem szabad visszautasítani, ugye? Akkor sem szabad, ha nem is ismerjük Nyuszinyulat, az ünnepeltet. A répatorta után kezdődhetne is az ünneplés, de… A vendégsereget meg kell tanítani játszani. Ki lehetne alkalmasabb erre a feladatra, mint Max és a kis csillag? Ha pedig már a csillag is horkol körülöttünk, akkor itt az ideje, hogy felhívjuk a szüleinket, és elmeséljük az eddigi kalandokat.

Jó olvasgatást, érdekes beszélgetést kívánunk a cikkekről.

Mi is a Lapról hangra kezdeményezés

A Lapról hangra oldalon látó önkéntesek olvasnak fel újságcikkeket igazoltan vak vagy gyengénlátó hallgatóknak. Az újságok, folyóiratok túlnyomó többsége kizárólag nyomtatásban jelenik meg, vagy a képernyőolvasó és nagyító programok által nem kezelhető felületen érhető el. A Lapról hangra viszont egyszerűen hozzáférhetővé, sőt letölthetővé teszi ezeket. Portálunk azonban nemcsak a legkülönbözőbb témájú cikkek lelőhelye, hanem egy baráti közösség is, amelynek látó és látássérült tagjait az olvasás szeretete köti össze. A cikkek után található „Hozzászólok” rovatban és a www.vakinfo.hu weboldalon létrehozott fórumtémában olvasóknak és felolvasóknak egyaránt lehetőségük van a cikkek megvitatására.

A regisztrációról

A Lapról hangra olvasóinak és felolvasóinak is regisztrálniuk kell az oldal használatához. Gyakran visszatérő kérdés, hogy miért fontos a regisztráció.

A vak és gyengénlátó olvasók regisztrációja és látássérültségük igazolása azért nélkülözhetetlen, mert különböző törvényi és szerzőjogi előírások miatt kizárólag igazoltan látássérült felhasználók számára tehetjük meghallgathatóvá a felolvasott cikkeket a szabad tartalom kivételével. A regisztráció csupán néhány lépésből áll, és a látássérültséget igazoló irat szkennelt vagy fénymásolt változatának beérkezése után válik véglegessé. Amennyiben bármilyen probléma merülne fel a regisztráció során, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot a

e-mail címen, hogy segíthessünk a megoldásban.

A felolvasók regisztrációja azért fontos, hogy az általuk felolvasott cikkekkel kapcsolatban (pl. az írás pontos megjelenési helyének és idejének vagy esetleges technikai kérdéseknek a tisztázására) fel tudjuk velük venni a kapcsolatot. Természetesen a felolvasóknak is örömmel rendelkezésére állunk a regisztrációval és a technikai kérdésekkel kapcsolatban a e-mail címen.

Technikai tanácsok a felolvasóknak

Az alábbiakban néhány olyan tanácsot olvashatnak, amely megkönnyíti az olvasók számára az Önök által beküldött cikkek közötti eligazodást, és javítja a felolvasás hangminőségét. 10 MB a feltöltési korlát, ezért a hosszabb cikkeket több részben kell feltölteni.

Kérjük, hogy a cikkek beküldésekor mindig adják meg:

        a cikk címét (többrészes esetén számozva),

        az újság nevét,

        a megjelenés évét (ne írjanak évfolyamot!),

        lapszámot vagy hónapot, napilapoknál dátumot.

Jelezzék azt is, milyen témakörökbe sorolható be az adott írás. Ez a későbbi címkézés miatt jelent segítséget, hiszen az olvasók nemcsak újságok címére, hanem témakörökre is rá tudnak majd keresni.

Figyeljenek a felvétel hangminőségére és hangerősségére.

Technikai problémáikkal bátran keressenek bennünket.

Szabad tartalom

Örömmel ajánljuk minden kedves olvasónk és felolvasónk figyelmébe a Lapról hangra oldalon elérhető Szabad tartalom kategóriát. Az itt található információk regisztráció nélkül is meghallgathatóak.

A Lapról hangra csapata

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére