Emlékezések Matatek Juditra
A 33 éves korában, 2009. augusztus 29-én elhunyt Matatek Judittól vehetnek búcsút mindazok, akik ismerték és szerették:
Az Uránia Filmszínházban szeptember 10-én, csütörtökön 19 órakor tartandó búcsúvetítésen, ahol Timár Péter: Vak vagányok c. filmjét nézhetik meg, melynek női főszereplője Matatek Judit volt.
Szeptember 12-én, szombaton 16 órakor a Budakeszi út mentén található Pálos kolostor rom mellett, mely megközelíthető a 22-es autóbusszal. (A Szépjuhászné, Gyermekvasút megállótól visszafelé 70 méter).
Szeptember 17-én, csütörtökön 16 órakor tartandó katolikus gyászmisén a Batthyány téri Szent Anna templomban.
Emlékét szívünkben őrizzük!
Kiemelt információk
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről