Az INFOALAP pályázatán 108 látássérült ember nyert digitális diktafont és mikrofonos fejhallgatót
Alapítványunk 2013 augusztusának végén pályázatot hirdetett vak és gyengénlátó emberek számára, melyen digitális diktafonra és mikrofonos fejhallgatóra pályázhattak a résztvevők. A korábbi kiírásainktól eltérően a pályázat a készlet erejéig folyamatos volt.
A kezdeményezést olyan érdeklődés övezte, hogy a meghirdetés után néhány héttel, az eredetileg tervezett határidőnél hamarabb le kellett zárnunk a pályázatot, mert elfogytak az igényelhető eszközök. A kiírásra összesen 272 pályázat érkezett be, közülük 108 fő részesülhet adományban. Az adományozás összértéke 2,2 millió forint.
A nyertesek névsora honlapunkon olvasható, a nyerteseket levélben értesítjük a diktafonok és fejhallgatók átvételének módjáról.
December 7-én, az alapítvány adományozási ünnepségén lehetőség nyílik az adomány eszköz személyes átvételére is. Azon nyertes pályázóink, akik részt szeretnének venni a Vakok Általános Iskolájának Nádor Termében december 7-én, szombaton tartandó ünnepségünkön, kérjük, regisztráljanak a e-mail címen, egyúttal adják meg, kísérővel vagy kísérő nélkül vennének-e részt az eseményen.
Az első 25 regisztráló személyes meghívót kap majd az ünnepélyes átadóra.
Köszönjük a nagy érdeklődést a pályázat iránt. Minden nyertesnek sok örömet kívánunk a digitális diktafonok és mikrofonos fejhallgatók használatához, azokat pedig, akik most nem nyertek, arra biztatjuk, a továbbiakban is kísérjék figyelemmel a honlapunkon megjelenő pályázati lehetőségeket.
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről