Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Az ELTE-n járt a Lapról hangra csapata

Április 23-án az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának esélyegyenlőségi műhelybeszélgetésén tartott bemutatót a Lapról hangra csapatának két tagja.

Az esélyegyenlőségi műhely-beszélgetés az ELTE PPK új fogyatékosügyi koordinátorának, Lakos Renátának a kezdeményezése azzal a céllal, hogy párbeszéd alakuljon ki a fogyatékkal élő és a nem fogyatékkal élő diákok, szakemberek és érdeklődők között.  Az összejöveteleken egy-egy, fogyatékossággal kapcsolatos szakterület előadói és a karnak az adott témában szakdolgozatot író hallgatói mutatják be érthetően, emberközelien, hogy mivel is foglalkoznak, és megosztják egymással és az érdeklődőkkel azokat az ötleteiket, amelyek mindkét oldal képviselői számára hasznosak lehetnek a mindennapokban.

A legutóbbi találkozás a beszélgetéssorozat második része volt, amelyen kifejezetten a vak és gyengénlátó emberek kulturálódási-, munka- és szabadidő-eltöltési lehetőségeire koncentráltunk. Az első előadó Török Réka, a Szempont Alapítvány munkatársa volt. Ismertette a közönséggel a Szempont Alapítvány főbb tevékenységeit, külön is kitérve az elemi rehabilitáció és a foglalkozási rehabilitáció fontosságára.

Mi elsőként az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány szerteágazó tevékenységeit foglaltuk össze, majd ezután következett a Lapról hangra honlap bemutatása. Örömmel számoltunk be róla, hogy napról napra új felolvasásokkal gyarapszik a cikkállomány, valamint arról, hogy a legkülönbözőbb témákban olvasnak fel, és szólnak hozzá a felolvasott írásokhoz a hallgatók és az olvasók. Miután megmutattuk, hogyan is néz ki a Lapról hangra oldal és belehallgattunk néhány cikkbe, kedves, érdeklődő kérdéseket kaptunk arról, hogy milyen témájú és terjedelmű cikkek érdekelnék a hallgatókat. Amennyiben lenne rá igény, szívesen olvasnának fel nekünk angol és német nyelvű, akár különböző nemzetközi pszichológiai szakfolyóiratokban megjelent írásokat is. A sok kérdés mellett egy mozzanat külön is mutatja, hogy a Lapról hangra projekt egy kedvelt önkéntes munka lesz az ELTE-s hallgatók között, és azt, hogy valami izgalmas, jó dolognak ígérkezik számukra a Lapról hangra közösségéhez történő csatlakozás. Mielőtt megkezdődtek az előadások, az egyik felolvasólány büszkén újságolta a barátnőjének, hogy „Mit szólsz, én is felolvasó lettem! Ezen a héten már meg is kezdem az olvasást.”

A harmadik előadás az egyik ELTE-s hallgató diplomamunkájának a bemutatása volt. A diplomamunka a fogyatékkal élő emberek budapesti kulturális, szabadidős lehetőségeit vizsgálta. Arra a következtetésre jutott, hogy bár számos pozitív változás figyelhető meg, és a legtöbben eljutnak arra a rendezvényre, ahová el szerettek volna látogatni, viszont még mindig létezik egyfajta elkülönülés és előítéletesség a fogyatékkal élők és a nem fogyatékkal élők között. Az előadó példákkal szemléltetve hangsúlyozta, hogy egy kis odafigyeléssel, kreativitással és nyitottsággal mennyire közel kerülhetnek egymáshoz a két csoport tagjai, ha egyáltalán szabad itt két különálló csoportról beszélnünk.

A beszélgetéssorozat zárásaként mindenki a „ma is hallottam, tanultam valami érdekeset” jóleső érzésével indult haza. Köszönjük a részvételi lehetőséget, és a sok, érdeklődő kérdést! Továbbra is várjuk a felolvasásokat és a hozzászólásokat a cikkekhez a Lapról hangra oldalon!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére