Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Közelkép nyerteseinkről: Kiss Elemér

Elemér a Láthatatlan Kiállítás egyik idegenvezetője. Öt és fél éve vakult meg. Korábban már rendelkezett számítógépes ismeretekkel, ezeket fejlesztette tovább a Budapesti Műszaki Főiskola speciálisan látássérült tanulóknak tartott ECDL-tanfolyamán. 2007 tavaszán meglepte Elemért a családja a JAWS 6.20 képernyőolvasó programmal, amelynek segítségével elvégezte az ECDL tanfolyamot, és megszerezte az ECDL bizonyítványt.

2007. nemcsak a JAWS használatának a kezdete volt számára, hanem egy másik, máig is tartó eseménysorozat, a Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportjának megújult összejövetelei is ekkor indultak be. Elemér a VERCS klubok vezetőjeként összetartja a régi tagokat, és tanácsokkal, biztatással segíti azokat, akik látásromlásuk vagy megvakulásuk miatt részt vesznek a VERCS tanfolyamain. Így mesél a klubéletről: „Kéthetente összejárunk, aktív klubéletet élünk. A klub célja, hogy életviteli és más segítséget nyújtsunk egymásnak, és példát tudunk mutatni az éppen most rehabilitáció alatt levőknek: mi is így kezdtük.”

Azért pályázott a JAWS legújabb honosított változatára, mert a 6.20-as verzió szolgáltatásai már kevésnek bizonyultak. A szoftveradományozási pályázatról az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány honlapján olvasott, amelyet hetente egyszer meg szokott nézni. „A folyamatosan változó rendszer-feltételekhez célszerű igazodni a képernyőolvasó programmal is. Az Access program 2003-as változata például a JAWS 6.20 szoftverrel nem kezelhető teljes körűen. Tapasztaltam, hogy a JAWS 11 program majdnem teljes körűen felolvassa illetve azzal majdnem teljes körűen felolvastatható a képernyőtartalom. Nagyon fontos, hogy a többmagos gépeket is képes kiszolgálni.” – meséli a JAWS használatának terén jártas számítógépező rutinjával.

Az új JAWS feltelepítéséhez nem volt szüksége segítségre, viszont külön kiemelte, hogy évek óta jó kapcsolatot ápol az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány ügyfélszolgálatos munkatársával. Elemér számára az új szoftver egyik nagy előnye, hogy ez már a 64 bites operációs rendszerrel is együttműködik. A másik említésre méltó könnyebbség a demó változathoz képest, hogy nem kell negyven perc után újraindítani a gépet.

Elemér nemcsak a napi internetböngészéshez és levelezéshez használja a számítógépet és vele együtt természetesen a JAWS programot, hanem a technika újdonságai iránt nyitott emberként szívesen részt venne számítástechnikai tanfolyamokon, sőt az angoltanuláshoz is segítséget jelent majd számára a JAWS program.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére