Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

A szlovák állam figyelmen kívül hagyja az internetes használhatósági követelményeket, amiért egy cégre eddig 5600 euró bírságot szabtak ki

Szlovákiában a bürokrácia csökkentését célzó törvény részeként az állam egyedül elektronikus úton engedélyezte bizonyos állampolgári kötelességek teljesítését. Az erre szolgáló internetes megoldás azonban számos polgárt kizár e kötelességek teljesítéséből, hiszen csak egy adott gyártó szoftverével működik. A nem elektronikus kitöltési lehetőség hiányában tehát az állam tulajdonképpen előírta egy bizonyos gyártó meghatározott termékének a használatát. Annak, aki nem rendelkezett a szoftver másolatával, meg kellett azt vásárolnia. Egy szlovák textil importőr annak a véleményének adott hangot, hogy az állam nem kényszerítheti a céget egy adott szoftver használatára, és papíron tett eleget az állami kötelezettségének. Ennek következményeként 5600 euró bírságot róttak ki a társaságra.

A szlovák adóhatóság már 12 alkalommal rótt ki bírságot a cégre, amely a havi adóbevallását papíron nyújtotta be, mivel az adóhatóság szoftvere kizárólag a Windows operációs rendszerrel és Internet Explorerrel működik együtt. Az összes többi operációs rendszerrel, mint például az Apple, a  GNU/Linux és a  BSD, nem lehetet futtatni az állami rendszer által felkínált alkalmazást.

"Ez a helyzet abszurd. Ha egy másik hatóság úgy dönt, hogy kizárólag az Apple-termékekkel működő szoftvert vezet be, akkor mindenkinek Apple-termékeket kell vásárolnia csak azért, hogy eleget tegyen az állampolgári kötelezettségeinek? Hány terméket kellene így megvásárolniuk az állampolgároknak és a cégeknek azért, hogy megfeleljenek a különböző törvényi előírásoknak?!" – teszi fel a kérdést Martin Husovec, az Ingyenes Szoftverekért Alapítvány tagja, aki támogatja a szlovák társaságot a bírság ellen benyújtott bírósági keresetének indoklásában.

helyzet iróniája, hogy ahelyett, hogy az új törvény csökkentette volna az állami bürokráciát, csak további bonyodalmakat okozott a cégek számára. Ráadásul felvetődik a kérdés, hogy előnyben részesíthet-e az állam egy gyártót. Ez megsérti a szabad versenyt, többletköltséggel jár a kis cégek számára, és társadalmi igazságtalanságokhoz vezet, ahogyan ezt a fenti példa is mutatja. Ha az állam csakis az elektronikus úton benyújtott nyilatkozatokat fogadja el egyedül szabályosnak, akkor olyan, változatos formákat kell biztosítania a nyilatkozattételhez, amelyek minden állampolgár számára hozzáférhetőek. Az államnak az a feladata, hogy minden állampolgár számára egyenlő feltételeket biztosítson, és ne csupán polgárok egy bizonyos csoportját részesítse előnyben.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére