Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

15 éves az Infoalap

15 éve ezen a napon kezdte meg működését az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány, szinte azt mondhatjuk, a Mikulás hozta az Infoalapot a látássérült közösségnek. 15 év nagyon nagy idő egy ember életében, ez igaz a különböző szervezetekre, alapítványokra is. Kezdetekben csupán néhány munkatárs önkéntes munkája segítette az alapítványt, ma pedig ügyfélszolgálattal, oktató- és bemutatóteremmel rendelkezünk, és külön honosítói, fejlesztői csoportjaink dolgoznak azon, hogy minél több speciális szoftver legyen elérhető a vak és gyengénlátó emberek számára.

Hogyan repült el a 15 év? Egy-egy születésnap mindig jó alkalom arra, hogy elgondolkozzunk, mi minden történt az elmúlt években, és mi az, amit még el szeretnénk érni. Alapítványunk 2000-ben azzal a céllal jött létre, hogy informatikai eszközök adományozásával segítse a vak és gyengénlátó embereket. Hamar rájöttünk, hogy tevékenységünk olyan területet jelent a vak és gyengénlátó embereknek történő segítségnyújtásban, amelyet előttünk talán még senki nem végzett Magyarországon. Munkatársaink révén a kezdetektől fogva összekötöttük a vak és gyengénlátó emberek igényeit az informatika adta új lehetőségekkel. Hamar világossá vált számunkra, hogy annak érdekében, hogy naprakész szolgáltatásokat nyújthassunk, szélesíteni kell az általunk ellátott feladatokat.

Megállapodást kötöttünk a Freedom Scientific céggel, hatalmas lendülettel megkezdtük a Magyarországon azóta vezető képernyőolvasó szoftverré vált JAWS for Windows, a gyengénlátó emberek számára pedig a MAGic program honosítását. A Freedom Scientific-kel kötött megállapodás értelmében mi lettünk a cég magyarországi képviselete. Az első honosított szoftverek kiadása óta átlagosan minden második évben megjelentetünk verziófrissítést, és új licenceket valamint verziófrissítéseket adományozunk vak és gyengénlátó magánszemélyeknek és különböző intézményeknek. A szoftveradományozást gyakran összekötjük használt számítógépek, és digitális diktafonok adományozásával. Adományozási tevékenységünk eredményeként eddig több, mint háromezer ember számára könnyítettük meg az informatika vívmányai segítségével a tanulást, a munkába állást, a szabadidő hasznos eltöltését. Büszkék vagyunk arra, hogy az iskolásoktól kezdve, a dolgozókon át a nyugdíjasokig egyre többen vannak, akik az általunk adományozott szoftvereknek köszönhetően nyerték vissza önállóságuk nagy részét.

Fontosnak tartjuk, hogy a szoftverek mellé naprakész, a vak és gyengénlátó emberek igényeinek megfelelő tananyagokat is az érdeklődők rendelkezésére bocsássunk, ezeket többéves tanítási és felhasználói tapasztalatokkal rendelkező látássérült informatikus munkatársaink állítják össze.

Létrehoztuk a Windows alternatívájaként jelentkező ingyenes és akadálymentes Beszélő Linuxot. A Beszélő Linux folyamatos fejlődésének köszönhetően sokan ma már ezt az operációs rendszert használják nagy megelégedettséggel, és várják a megjelenő frissítéseket.

Az elmúlt években csak megerősödött az a meggyőződésünk, hogy az informatika az élet minden területén újdonságot, érdekes, felfedezni való dolgokat nyújt. Ezekből szeretnénk minél többet elhozni a vak és gyengénlátó emberek számára. Számos nemzetközi projektbe kapcsolódtunk be, hogy olyan szoftveres és hardveres megoldásokat fejlesszünk, honosítsunk, teszteljünk, véleményeztessünk, amelyek könnyebbé teszik a vak és gyengénlátó emberek tanulását, tájékozódását, sportolását, megnövelik informálódási lehetőségeiket.

Nagy népszerűségnek örvend Lapról hangra közösségi összefogásunk, amely megalakulása óta összefogja az újságolvasó vak és gyengénlátó embereket, megadja nekik a közös olvasás és az érdekes beszélgetések örömét.

Az elmúlt 15 évben számos biztató, kedves visszajelzést, új irányt mutató kérést, ötletet kaptunk Önöktől, a világ bármely részén élő, magyar nyelvű látássérült közösség tagjaitól. Büszkék vagyunk arra, hogy ilyen sokan érdeklődnek egyre bővülő tevékenységeink iránt, hogy az Infoalap valóságos fogalommá nőtte ki magát sok vak és gyengénlátó ember számára, és természetesen arra is, hogy sok ügyfelünk nemcsak ügyfelünk, hanem barátunk lett, akinek adományaink, munkatársaink informatikai tanácsai és weboldalunk hírei miatt benne vagyunk a mindennapjaiban. Köszönjük a szakadatlan érdeklődést! A harmincadik születésnapunkat is szeretnénk Önökkel ünnepelni! Addig is minden munkatársunk azon dolgozik, hogy közösen láthatóvá tegyük a világot.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére