Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Magyarország 2022-ben is képviselteti magát az ICC táborban

ICC logó​Minden évben más európai országban kerül megrendezésre a Nemzetközi Számítógépes és Kommunikációs tábor (ICC), ahol 30 ország vak és gyengénlátó fiataljai találkozhatnak egymással, és ismerkedhetnek meg az informatika újdonságaival, továbbá egy igazi közösségi élményt élhetnek át ebben a több mint száz résztvevős, nemzetközi táborban. A magyarországi látássérült fiatalok bekapcsolódását az ICC-be 2005 óta az Informatika a látássérültekért Alapítvány koordinálja és támogatja.

A tavalyi évhez hasonlóan az ICC tábor idén is online kerül megrendezésre, ezúttal augusztus 10. és augusztus 12. között.

Ebben az évben a szervezők az általuk végzett felmérések és a beérkezett visszajelzések alapján állították össze a tábor keretében tartott előadások tematikáját.

Ezek az angol nyelven tartott workshop-ok elsősorban olyan alkalmazásokat mutatnak majd be, amelyek megkönnyíthetik a látássérült fiatalok életét a mindennapokban, és fejleszthetik a használatukhoz szükséges készségeket. A résztvevők a világ minden tájáról érkező, a témával foglalkozó szakértők előadásai között válogathatnak.

Az idei két magyar résztvevő a tizennyolc éves T. Nagy Anna és a tizenhét éves Lux Levente.

Gratulálunk, sikeres és élményekben gazdag programokat kívánunk mindkettőjüknek!

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére