Hírek
A Microsoft új akadálymentességi megoldásai a látássérült Office felhasználók számára
A Microsoft cég több új hozzáférhetőségi javítást vezetett be a webes felületű irodai szoftvercsomagjában, ezáltal a vak és gyengénlátó felhasználók jobb Office Online élményt kaphatnak.
RoboBraille – ingyenes szolgáltatás látássérülteknek
Alig kezdődött el ez az év, és máris egy fontos informatikai eseménynek lehettünk részesei. Január 12-én az ELTE Gyógypedagógiai Karán mutatták be a RoboBraille szolgáltatást a Dán Vakok és Gyengénlátók Oktatási Központjának képviselői valamint a magyarországi partnerek, köztük a magyarországi fejlesztésért felelős „Informatika a látássérültekért” Alapítvány.
Kedves Ügyfeleink, Látogatóink!
Az alább olvasható leírással szeretnénk segíteni az új irodánkba történő eljutást.
Közigazgatási ösztöndíjprogram indul fogyatékos felsőoktatási hallgatók számára
Már csak néhány nap áll rendelkezésére annak a közigazgatás iránt elhivatott, gyakorlati tapasztalattal nem rendelkező, felsőoktatásban tanuló fogyatékos hallgatónak, aki a Miniszterelnökség által kiírt pályázaton indulni kíván.
Látássérült embereket segítő szervezetek és intézmények kaptak adományt az Infoalap-tól
Idén a vak és a gyengénlátó embereket segítő intézményeket támogatta az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány jelentős adománnyal.
Minden kedves partnerünknek békés, áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!
Alapítványunk 2014. december 20.-tól zárva tart, az ünnepek után 2015. január 5.-től áll ismét a látássérült emberek és üzleti partnerei rendelkezésére.
Alapítványunk ügyfélszolgálatát 2015. január 6.-án nyitjuk újra immár új helyszínen, a 1145 Budapest, Bácskai u.29./b szám alatti irodánkban várjuk ügyfeleinket.
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről