Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Ajánlja fel 1%-át alapítványunk javára

Adószámunk: 18171776-2-42

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány egyik fő célja, hogy az informatika eszközeivel elérhetővé tegye mindazt, amit a vak és gyengénlátó emberek el akarnak érni. Mi is ez? A leghétköznapibb  dolgok: egy e-mail elolvasása a munkahelyen, egyetemi jegyzetek, diplomamunkák megírása a számítógéppel, annak a megtalálása az interneten, hogy mikor megy a következő vonat hazafelé, egy újság átlapozása, a kisunoka felhívása Skype-on. Ebben és még sok minden másban segítünk azokkal a képernyőolvasó és nagyító programokkal, amelyeknek használatával a vak és gyengénlátó emberek is pontosan tudják, mi jelenik meg számítógépük képernyőjén.

Tavaly 449 vak és gyengénlátó embernek adományoztuk a jelenleg elérhető, legmodernebb képernyőolvasó és nagyító programokat. Két éve a vak és gyengénlátó emberek rehabilitációját segítő intézményeket támogattunk jelentős szoftveradománnyal.

Folyamatosan azon dolgozunk, hogy az informatika segítségével az élet minden területén megkönnyítsük a vak és gyengénlátó emberek mindennapjait.

Most, adója 1%-ának felajánlásával Ön is sokat tehet azért, hogy alapítványunk az eddig támogatott több, mint 2000 vak és gyengénlátó ember után újabb látássérültek számára adományozhasson képernyőolvasó és –nagyító programot, számítógépet, digitális diktafont és más, a mindennapokat megkönnyítő eszközöket. Négy 1%-os felajánlásból egy látássérült ember használt számítógéphez, 12 felajánlásból pedig képernyő nagyító szoftverhez juthat. A Lapról hangra oldal olvasóinak többsége az adójuk 1%-át felajánló, nagylelkű támogatóink jóvoltából juthatott ahhoz a szoftverhez, amelynek segítségével kiválasztja a Lapról hangra oldalon az őt érdeklő cikkeket, és elküldi a hozzájuk kapcsolódó megjegyzéseit, az Önnek szóló köszönetnyilvánításait a felolvasásért.

Kérjük, amennyiben lehetősége van rá, segítsen adója 1%-ának az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány javára történő felajánlásával abban, hogy minél több vak és gyengénlátó ember számára legyen elérhető a speciális szoftverek révén a számítógépes ügyintézés, álláskeresés, tanulás, kapcsolattartás a barátokkal, és végül, de nem utolsó sorban, a Lapról hangra oldalon található cikkek meghallgatása.

Minden 1%-os felajánlás abban segít, hogy közösen láthatóvá tegyük a világot.

További információ

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére