Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Villáminterjú Bodnár Attilával, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének önkéntes webfejlesztő munkatársával

Attilát a képernyőolvasó és nagyító programok használatáról kérdeztük, arra voltunk kíváncsiak, az Infoalap által adományozott szoftverfrissítéseknek milyen volt a fogadtatása az egyesületen belül.

Attila elmondta, hogy egyesületének tagjai közül a visszajelzések, megkeresések alapján körülbelül 150 – 200 fő használhat képernyőolvasó vagy –nagyító programot.

Főleg irodai programcsomagokhoz, és egyéb adminisztratív feladatok ellátására, levelezéshez, pályázat íráshoz használják ezeket a szoftvereket.

Ő maga a JAWS képernyőolvasó programmal dolgozik, szervezési, menedzselési, webes fejlesztési feladatokat lát el a program segítségével.

Véleménye szerint a mindennapokban a munka mellett a médiafogyasztásban segítenek legtöbbet a szoftverfrissítések.

Arra a kérdésünkre, eljutott-e hozzá egyesületének valamelyik tagjától olyan pozitív személyes történet, amelyben a képernyőolvasó vagy –nagyító programnak szerepe van, felidézte egyik tagtársának esetét, aki rendszeresen bejár az irodába, és a képernyőolvasó segítségével archív rádióműsorokat hallgat.

Végül az együttműködési lehetőségekről szólva Attila arról beszélt, milyen fontos lenne különböző számítástechnikai tanfolyamok szervezése tagjaik számára.

Magunk is bízunk abban, hogy hamarosan ezen a területen is sor kerülhet a két szervezet közötti együttműködésre.

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére