Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Ünnepi adományozás

Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány 2009. december 14-én tartotta adományozási ünnepségét a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében. Az ünnepség keretében a 225 nyertes közül 57 látássérült ember vehetett át adományként speciális képernyőolvasó vagy képernyőnagyító szoftvert, valamint használt hordozható számítógépet. Az elkövetkező néhány hétben kiszállítandó asztali számítógépekkel és szoftverfrissítésekkel együtt összesen 16 millió forint értékben kapnak adományt pályázati nyerteseink.

Magánszemélyeknek meghirdetett pályázati felhívásunkra összesen 781 fő jelentkezett, a kuratórium közülük választotta ki a nyerteseket. Az elbírálás szigorú pontozás alapján történt, figyelembe véve, hogy az illető tanuláshoz, munkavégzéshez, önkéntes munkához vagy a szabadidő hasznos eltöltéséhez kérte az adott szoftver vagy hardver eszközt.

Az ünneplő közönség a Nádor-teremben

Alapítványunk kilenc évvel ezelőtt azért jött létre, hogy korszerű informatikai eszközökkel segítse a hazánkban élő több mint százezer látássérült embert a tanulásban, a munkavállalásban és a szabadidő hasznos eltöltésében. Az elmúlt évek során közel 1500 látássérült ember számára „tettük láthatóvá” a világot speciális képernyőolvasó- és nagyító programok, használt számítógépek adományozásával több mint 130 millió forint értékben.

Az idei pályázaton látássérült magánszemély pályázóink elnyertek:

– 25 db JAWS for Windows képernyőolvasó programot,
– 11 db MAGic képernyőnagyító programot,
– 85 db szoftverfrissítést,
– 71 db használt asztali számítógépet,
– 11 db használt hordozható számítógépet.

Az adományozó ünnepségen Szuhaj Mihály, az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány ügyvezetője és kuratóriumi elnöke mondott beszédet, majd átadta a nyereményeket a pályázat nyerteseinek.

Az adomány átadása egy pályázati nyertesnek

A pályázatot a 2008-ban az Év befektetője címet elnyert IT Services Hungary (ITSH) egymillió forintos adománnyal támogatta. A rendezvényen Nagykálnai Andrea kommunikációs vezető elmondta, hogy az IT Services Hungary fontosnak tartja az esélyegyenlőséget. Náluk is dolgozik három látássérült munkatárs, a nyáron megnyitott debreceni irodaházuk építésekor pedig külön gondot fordítottak az akadálymentesítésre, így a látássérült és mozgáskorlátozott munkatársak számára is tudnak munkahelyet biztosítani.

Bartha Zsuzsanna  

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére