Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

„Szeretném, hogy a tábor végére jó kis csapat legyünk”

Beszélgetés Pisch Bendegúzzal, az ICC tábor egyik magyar résztvevőjével

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány minden évben két, 16 és 21 év közötti látássérült fiatal és kísérője számára biztosítja a részvételi lehetőséget a nemzetközi kommunikációs és informatikai táborban. Ezt a tábort évente más-más ország rendezi meg olyan látássérült diákok számára, akik érdeklődnek az informatika iránt, a várható kihívásokra felkészülten akarnak nekikezdeni egyetemi tanulmányaiknak vagy a munkakeresésnek. Azok, akik elnyerik a táborozási lehetőséget, nemcsak praktikus tanácsokat kapnak a továbbtanuláshoz és az álláskereséshez, hanem a tanulás mellett szórakozhatnak, bulizhatnak, fejleszthetik angoltudásukat. A legtöbben életre szóló élményekkel, nagy, az éjszakába nyúló beszélgetések emlékével, kibontakozó barátságok ígéretével, a kulturális sokféleségre nyitottan érkeznek haza a táborból. Sokaknak megerősítette az önbizalmát ez a nyári „kaland”.

Most a 2018 nyarán rendezendő, horvátországi informatikai táborba készülő, 16 éves Bendegúzt kérdeztük tábor előtti terveiről, várakozásairól és arról, milyen érzésekkel indul neki a nyaralásnak.

Bendegúz, habár még csak 16 éves, pontosan tudja, hogy mivel szeretne később foglalkozni. Mivel szívesen tanul nyelveket, nagyon szeret olvasni, úgy gondolja, műfordítóként szeretne dolgozni. Oroszul, németül és angolul beszél. Orosz szépirodalmat szeretne fordítani. Egy fiúnak, akinek ennyire hozzátartozik a hétköznapjaihoz az idegen nyelven történő olvasás és beszélgetés, el sem tudnánk képzelni jobb választást, mint az ICC-tábor.

Először arról faggattuk őt, hogyan értesült a táborról.

„Az utazótanárom említette a tábort, és küldött róla egy tájékoztatót. Egyből felkeltette az érdeklődésemet és szinte azonnal jelentkeztem a táborba. Azért jelentkeztem, mert érdekelnek a számítógépek, szeretek emberekkel ismerkedni, és jó lehetőség a tábor a nyelvek gyakorlására is."  – mondja lelkesen.

Bendegúznak ez lesz az első külföldi útja a családjától külön. Nagyon kíváncsi, hogyan élik a mindennapjaikat a vele egyidős, más-más országból érkező fiatalok. Érdekli őt a tábornak idén otthont adó Horvátország kulturális sokfélesége is. Azt reméli, hogy a táborban nemcsak érdekes foglalkozásokon vehet részt, hanem új barátságokat is köthet.

Szeretném, hogy a tábor végére jó kis csapat legyünk. Remélem sikerül olyan barátságot kötnöm, hogy a tábor után is tudjak kapcsolatot tartani valakivel. Azt gondolom színvonalas workshop-ok lesznek. Sokat tanulhatok, és a tábor után szeretném megosztani újonnan szerzett tudásomat barátaimmal.„ – tervezget izgatottan Bendegúz.

Végül azt is elárulta, hogyan készül a táborra, és mit tanácsol azoknak, akik jövőre szeretnének jelentkezni.

„A gimnáziumban angol tagozaton tanulok. Heti 6 angol órám van. Emellett szívesen hallgatok angol nyelvű rádióműsorokat és hangoskönyveket. Azt tanácsolom, hogy ne féljenek az idegen nyelvektől, és bátran jelentkezzenek."

A tábor után megkérjük majd Bendegúzt, hogy ossza meg velünk az élményeit.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére