Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Megjelent az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány pályázati felhívása látássérült magánszemélyek részére

Ezúton értesítjük ügyfeleinket, hogy alapítványunk szoftver-adományozási pályázatot hirdet vak és gyengénlátó magánszemélyek számára. A pályázat keretében elnyerhető JAWS programmal vagy frissítéssel már a 17.0-ás verzióig tudják majd hitelesíteni a képernyőolvasót. A pályázat keretében MAGic 13.0 programokra is lehet pályázni, valamint a régi MAGic- verziók frissítésére is lesz lehetőség.

A pályázat benyújtásának határideje: 2015. október 16. A pályázati adatlap online felületen kitöltve vagy postai úton is eljuttatható hozzánk. A két benyújtási mód közül a lehetőségeik, illetve tetszésük szerintit válasszák!

Azokat is pályázásra biztatjuk, akik jelenleg már rendelkeznek JAWS for Windows 15 képernyőolvasó programmal. A mostani pályázaton elnyerhető frissítéssel minden gond nélkül hozzáférhetnek majd a későbbiekben elérhetővé váló JAWS for Windows 17-es verzióhoz is!

Honlapunk aloldaláról letölthető a pályázati adatlap postai beküldéshez és a pályázati útmutató, valamint egy kisokos is, amely kérdés-felelet formában tartalmazza a pályázattal kapcsolatos legfontosabb információkat. Kérjük, alaposan olvassák el a honlapunkon megjelenő pályázati anyagokat! Érdemes a pályázati időszakban többször is ellátogatni honlapunkra, hogy a részleteket illetően is naprakészek lehessenek!

Mindenkinek sikeres részvételt kívánunk a pályázaton!

Budapest, 2015. szeptember 17.

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére