Látható varázslat
Egy gyengénlátó számítógép-felhasználó számára elengedhetetlen a képernyőnagyító szoftver használata annak érdekében, hogy a számítógépet látásának megőrzése mellett használhassa. Ezen túlmenően tény, hogy a különböző látássérültséggel rendelkező embereknek eltérőek az igényeik, így a szoftvergyártóknak komoly kihívást jelent a képernyőnagyító szoftverek fejlesztése.
A most megjelent MAGic 11.0 új szolgáltatásaival igyekszik a legtöbb igényt kielégíteni, lehetőséget kínálva arra is, hogy a jelenleg még nem támogatott alkalmazásokhoz a felhasználók saját maguk készíthessenek a program használatát megkönnyítő kiegészítéseket.
A MAGic 11.0 főbb újdonságai:
– Windows Vista támogatása: A MAGic képességeinek köszönhetően mostantól az új Microsoft operációs rendszer is elérhetővé válik a gyengénlátó felhasználók számára .
A Vista új típusú megjelenési stílusa is könnyen nagyítható. A fókuszkiemelés során a kijelölt elemet a MAGic egy négyszögletes keretben jeleníti meg, melynek méretei szabadon változtathatók.
– Office 2007 támogatása: Az Office 2007 programcsomagban bevezetett új menüszalag használata is megoldott a MAGic jelen verziójával.
– Megnövelt nagyítási képesség: A korábbi 16-szoroshoz képest már maximum 36-szoros nagyításra alkalmas.
– A nagyított részt a szoftver igény szerint fel is olvassa. A MAGic jelen változatában a Profivox beszédszintetizátor ugyanazon verziója használható, mint a JAWS 9.0-ban, ennek köszönhetően emberibb hangzású felolvasás érhető el.
– A gyártó Freedom Scientific cég új dokumentum-és távolságkamerájának (ONYX) támogatása: a MAGic telepítése során a számítógépre kerül az ONYX dokumentum-és távolságkamera meghajtó- és kezelőprogramja is. Ez lehetőséget ad az ONYX és a MAGic képességeit együtt használva akár távoli (például a táblán lévő információk egy iskolában), akár közeli (például tankönyv, jegyzetfüzet) elhelyezkedésű dokumentumok kényelmes olvasására.
A szoftver demo változata letölthető az alapítvány honlapjáról. (www.infoalap.hu)
Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány ezúttal vállalkozik arra is, hogy egy 2 órás villámtanfolyam keretében minden érdeklődőnek bemutassa, hogyan lehet a szoftver használatával hatékonyabbá tenni a számítógépes munkát. A tanfolyam részleteiről érdeklődjön Molnár Ákosnál a (06)(1) 273-3188-as és a (06)(70) 295-92-88-as telefonszámon, vagy a e-mail címen.
A szoftver megvásárlásával kapcsolatos kérdésekkel forduljon Szabó Ilonához a (06)(1) 273-3181-es számon, vagy az e-mail címen.
Budapest, 2009-06-20
„Informatika a látássérültekért” Alapítvány
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről