Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Honosítva a gyengénlátók számára kifejlesztett MAGic képernyőnagyító szoftver 11.0 verziója

A számítógépet használó gyengén és alig látó embereknek évekkel ezelőtt komoly segítséget jelentett, hogy az amerikai Freedom Scientific cég kifejlesztette és forgalomba hozta a MAGic képernyőnagyító szoftvert. A magyar felhasználóknak az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány tette elérhetővé a programot, a 9.3, 10.5 most pedig a 11.0 verziók honosításával.

Dvariecki Bálinttal az Alkosoft Bt. vezetőjével, a program honosításának koordinátorával a MAGic képernyőnagyító program jelentőségéről, a 11.0-ás verzió újdonságairól beszélgettünk.
– Mikor „fedezte fel” ezt a speciális, gyengénlátóknak kifejlesztett szoftvert?
– A vakok iskolájában, majd – a Neumann János Szakközépiskolában kötöttem barátságot Torma Zsolttal. Tőle hallottam először erről a programról, amikor az „Informatika a látássérültekért” Alapítványnak a JAWS for Windows képernyőolvasó honosításán dolgozott. Jómagam gyengén látok, korábban semmiféle nagyító eszközt nem használtam. A szemem erőltettem, ami semmiképpen nem tett jót a látásomnak. Idővel, ha kis mértékben is, látásom romlott. Ezért figyeltem fel a MAGic képernyőnagyító programra. Rendszeres használója lettem és ma már meg sem tudnék lenni nélküle. A programmal számos nagyítási tulajdonságot tudok beállítani szemben a Windows-ban meglévő nagyítóval. Így pl. választhatok a teljes képernyős vagy egyéb nagyítási típusok közül, beállíthatom a látásomnak legjobban megfelelő színeket, a programmal jól tudom követni a szöveg- és egérkurzorokat. A beszédtámogatás, főleg az egérhelyzet bemondása nagymértékben segít az olvasásban. Az elmondottakból eredő személyes indíttatás vezetett el oda, hogy bekapcsolódtam előbb a MAGic 10.5, majd a 11.0 verziók honosítási munkálataiba.
– És milyen nehézségek adódtak ez utóbbi változat honosítása során?
– Nehézségekről nem beszélhetek, inkább csak több munkáról. Ugyanis, az előző, 10.5-ös verzió honosítása során a főbb problémákat kitapasztaltam, így már rutinosabban fogtam hozzá az újabb feladathoz.
– Mi jelentett többletmunkát?
– A 11.0-ás verzió új beszédmotort kapott és ennek az integrálása jelentette a kihívást. Az illesztésben nagy segítséget kaptam a Profivox fejlesztőitől, a BME TMIT munkatársaitól. A munka később már gördülékenyen folyt, egy-egy kisebb fennakadástól eltekintve.
– Röviden ismertetné, hogy a MAGic 11.0 milyen új funkciókkal könnyíti meg a látássérült emberek életét?
– A program legfőbb újdonsága, hogy már a Microsoft Windows Vista operációs rendszer alatt is működik, szemben a 10.5 verzióval, amely kizárólag a Windows XP-ig volt kompatibilis. A MAGic 11.0 rendelkezik néhány plusz funkcióval, olyannal, mint a fókusz kiemelés. Ezzel a funkcióval a Windows Vista felületén a menüket és a fájlokat lehet kiemelni. Mivel az alap Windows rendszer csak egy halvány kiemelést biztosít, ezért sok gondot okoz a gyengén és alig látó embernek. Ugyanakkor az új funkcióval a felhasználó testre szabhatja a kiemelést. A másik újdonság, hogy a MAGic 11.0-ás változatnak részét képezi az EyeMerge program, mely képes az ONIX dokumentum- és távolságkamerát kezelni. Ennek jelentőségét jól érzékelteti, hogy a gyengénlátó diákok a dokumentum-és távolságkamera segítségével a saját számítógépükön nézhetik a táblát, akár több tízszeres nagyításban. A korábbi változathoz képest javítottak az alkalmazáskezelésen is. Mint már említettem, új beszédmotort kapott, amely már nyolc hangkaraktert támogat.
– Befejezésként beszélne jövőbeni terveiről?
– Természetesen a jövőben is szívesen dolgozom minden olyan, a látássérülteknek kifejlesztett képernyőolvasó vagy nagyító program honosításán, amely hozzájárulhat tanulásuk, szakképzésük, munkába állásuk elősegítéséhez és életminőségük javításához. Ezen túl, a rendszerkiépítés és felügyelet, a komplex rendszertervezés, irányítás, web-fejlesztés és akadálymentesítés érdekel. Azt pedig szívből remélem, hogy a MAGic 11.0 honosításával a gyengén és alig látó sorstársaimnak újabb lehetőséget adunk arra, hogy „tökéletesebben lássák” a világot.

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére