Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Könnyebb a JAWS-zal, mint nélküle

Beszélgetés Balla Anikóval

Anikó a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vakok Szövetségének önkéntese. A tagok megkereshetik őt kéréseikkel, problémáikkal.

„Havonta egy alkalommal tartok fogadóórát, ahol a sorstársak felkereshetnek „ügyes-bajos” problémáikkal. Amolyan összekötő kapocs vagyok az egyesület és a sorstársak között.”

Munkája során nagy segítségére van a számítógép az ügyintézéshez, a beérkezett megkeresések feldolgozásához, megválaszolásához is szinte nélkülözhetetlen eszköz. Gyengénlátóként meg kellett barátkoznia a JAWS programmal, az ismerkedés jelenleg is tart.

„Tavaly kezdtem el az ECDL modulokat tanulni, ezzel együtt a JAWS programot és a billentyűparancsokat is, hiszen gyengénlátóként eddig csak „egerésztem” és segítségemre volt a lehetőség, hogy meg lehet növelni a betűméretet a számítógépen.

Bevallom először nagyon idegenkedtem, furcsa volt, hogy valaki felolvassa nekem a képernyőn lévő dolgokat. Azután egy ideig nem volt JAWS-om, mert új számítógépet kellett vennem és még nem raktam rá a programot. Akkor jöttem rá mennyire hiányzik, mennyivel könnyebb vele a munka mint nélküle. Igaz néha nagyon zavar, hogy nem akkor, és oda, és úgy írhatok amikor, ahova, ahogy akarok (például űrlapmód bekapcsolása). Nekem még lassabban megy vele a munka, de ha majd kellően elsajátítom a billentyűparancsokat, ugyan olyan könnyű lesz, mint egerészni.”

Az Infoalap szoftveradományozási pályázatáról egyesületénél értesült. Rögtön úgy érezte, élnie kell ezzel a lehetőséggel. Mivel mostanában tanulja a szoftver használatát, sokszor kér és kap segítséget ismerősöktől és a tanárától.

Anikónak távlati céljai is vannak a programmal:

„Nagyon örülnék, ha kapnék munkát és ha sikerülne megszereznem az ECDL bizonyítványt.”

Sok sikert kívánunk a JAWS használatához és a célok eléréséhez.

 

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére