Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Hozzáférés megtagadva

Vak vagy gyengénlátó emberként, esetleg az érintettek családtagja, ismerőseként biztosan Ön is tapasztalta már, hogy számos olyan szolgáltatáshoz szinte lehetetlen hozzáférni, amely elméletileg mindenki számára elérhető.

Gondoljunk csak a képernyőolvasó és nagyító programokkal történő olvasáskor használhatatlan weboldalakra vagy arra a rengeteg információra, amely a nem megfelelő formátum miatt sok esetben el sem jut a vak és gyengénlátó emberekhez.

Az Európai Vakok Szövetsége (EBU) régóta felfigyelt az említett problémára, és igyekszik is tenni ellene. Egyik legutóbbi akciójában az Európai Parlament képviselőit „vakrandira” hívva érzékletesen jelezte, hogy az Európai Unió intézményrendszerének hatalmas elmaradásai vannak az akadálymentesítés terén, amelyen azonnal változtatni kell. Erről az akcióról olvashatnak az alábbi hivatkozáson.

Természetesen alapítványunk is figyelemmel kíséri az esemény visszhangját a nemzetközi és a hazai sajtóban valamint a vakügyi fórumokon. Ígérjük, beszámolunk arról, kiben mit indított el ez a különleges, figyelemfelhívó találkozás. 

 

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére