Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Frissült a Beszélő Linux 3.0-ás változata

Változások és újdonságok

A Beszélő Linux 3.0 kiadás alapját képező Ubuntu Linux 12.04-es verziója számos hibajavításon ment át megjelenése óta. A frissítések jelentős része automatikusan vagy a felhasználó által szabályozott módon letölthető volt az internetkapcsolattal rendelkezők számára. Ám az Ubuntu fejlesztői három lényeges összetevő frissítését nem tették automatikusan elérhetővé, hanem a tavaly áprilisban megjelent hosszú távú kiadás második javítócsomagjában adták közre.

Ezek:
– a Linux „motorját” jelentő kernel frissítése,
– a hardver és a grafikus szoftveres környezet együttműködését kezelő X kiszolgáló fejlettebb változata, és
– a számítógépek alapszintű beállítását végző – a BIOS-t leváltó – új UEFI rendszer támogatása. (Az Unified Extensible Firmware Interface rendszer használata 2012-ben vált általánossá az informatikai eszközök körében.)
Természetesen a frissített BeLin kiadás új lemezképei tartalmazzák az Ubuntu alaprendszerhez kiadott összes javítást. A változtatásokat tartalmazó és most közreadásra kerülő BeLin kiadás verziószáma 3.01-re változott.

Több ECDL tananyag a Belin 3.01 kiadáshoz

A 2012 őszén megújult tananyag felöleli a második ECDL modul („Operációs rendszerek”) teljes követelményrendszerét, és idén elkészült az Információ és kommunikáció modult lefedő ECDL tananyag is. A Budapest Főváros Szociális Közalapítványa támogatásával megvalósult fejlesztésnek köszönhetően akár otthon egyedül, akár tanfolyami keretek között felkészülhet egy látássérült ember az ECDL modulvizsgára.

A tananyagok bárki számára hozzáférhetőek, ingyenesen letölthetőek akár a Beszélő Linux kiadás részeként (www.belin.hu), akár attól függetlenül alapítványunk honlapjának Letöltés oldaláról. A tananyagok HTML, mp3 és a kényelmesebb olvasást lehetővé tevő DAISY formátumban érhetőek el.

Reméljük, hogy az ingyenesen hozzáférhető, akadálymentes Linux és tananyag kiadások nagy segítséget nyújtanak majd mindazoknak a látássérült embereknek, akik szívesen megismerkednének a Linux világával! A tananyagok szerzője a Beszélő Linux kiadás fejlesztője, Hammer Attila, alapítványunk munkatársa.

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére