Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Beszédtechnológiai kutatások

Megszoktuk már, hogy az alapkutatások költségei miatt a hazai mûhelyek jó része csak követheti a világ élvonalát, a gyakorlati alkalmazásokat pedig importáljuk, még akkor is, ha az itthon elért eredményeken alapulnak. A beszédtechnológiában szerencsére nem ez a helyzet.

A beszédtechnológiai kutatások és az eredmények felhasználásával folytatott termékfejlesztés nemzetközileg is elismert központja a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszéke. Itt Gordos Géza indította el 1969-ben a beszédkommunikáció és a beszédfeldolgozás gyakorlatilag minden jelentõs területén a kutatást és fejlesztést. Eredményeiket 1982. óta folyamatosan a gyakorlatban is felhasználják, a T-Mobile (korábban Westel) Rt-nél például 1999. óta üzemel az elektronikus-leveleket felolvasó Mailmondó szoftverük. 2002-2003-ban készítették el az elsõ magyar nyelvû VoiceXML böngészõt.

1992-ben a tanszéken fejlesztett, többnyelvû MULTIVOX felolvasórendszer a Software for Europe verseny egyik magyar nyertese lett. A MULTIVOX-nak van szabadon terjeszthetõ, ingyenes változata is, amelyet a vakok és a gyengénlátók széles körben használnak. 1996-ban a Távközlési és Jelfeldolgozási Laboratórium mérõmûszere az Európai Innovációs Díj egyik díjazottja lett, és elnyerte a KHVM Innovációs Nagydíját is.

2001-ben mutatták be üzemi körülmények között a hálózatos SMS-felolvasó rendszert, és 2003 októbere óta mûködik a T Mobile-nál az SMSmondó, a M.I.T. Systems Kft-vel közösen fejlesztett, mobiltelefonon futó, SMS-felolvasó szoftverük. A program egy másik termékükre, a PROFIVOX szövegfelolvasóra támaszkodik, és a Symbian operációs rendszerû telefonokon – például Nokia 3650, 7650, 6600 – fut, és mindössze 1,4 megabájt memóriaigényû alkalmazás. Lehetõvé teszi, hogy a felhasználó saját rövidítés és szólista felolvasási jegyzéket készítsen (például az e-mail szót emil vagy ímél hangalakban is fel lehet olvastatni).

A telefonra telepített szoftver a jó hangminõség mellett gyors mûködést garantál, egy átlagos 60-80 karakteres SMS-t mindössze 3-4 másodperc alatt alakít beszéddé. A fogadott üzenet felolvasása során megadható, hogy milyen adatokat hányszor, milyen sebességgel vagy hangerõvel szeretne a felhasználó hallani.

Az SMSmondó 2004-ben az Innovációs Nagydíjpályázat informatikai területének I. helyezettje lett.

A PROFIVOX-ot alkalmazza többek között a Volksbank Hungary beszélõ bankjegykiadó-automatája, a Generáli Biztosító automata telefonközpontja, illetve a vilaghallo.hu szépirodalmi internetes könyvfelolvasó webhely. 2004 februárjában a T-Mobile-nál helyezték üzembe a szintén a PROFIVOX-ot felhasználó, a 118-as vagy 1230-as számon elérhetõ automatikus, szám szerinti tudakozó megoldást.

1999-ben a tanszék öt jelenlegi és egy korábbi munkatársa (Gordos Géza, Németh Géza, Olaszy Gábor, Tatai Péter, Takács György és Vicsi Klára) megosztott Akadémiai Díjat kapott a beszédkutatás terén elért eredményeiért. 2000-ben Gordos Géza tevékenységét Széchenyi-Díjjal ismerték el.

2004. március 15-én Gordos Géza, Németh Géza és Olaszy Gábor a Parlamentben vehette át a köztársasági elnöktõl a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét.

A kutatási és fejlesztési eredményeket az oktatásban is felhasználják; 2001 tavaszától a BME VIK Informatika Szakon az alapképzés keretében Beszédinformációs Rendszerek néven féléves, önálló tárgy indult, amelyet tavaly 250 hallgató kezdett tanulni.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére