Beszámoló a LESEK konferenciáról
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete november 19.-én rendezte meg első alkalommal a Látássérült Emberek Segédeszköz Konferenciáját. A szervezők célja az volt, hogy az érdeklődőknek egy helyen tegyék elérhetővé, kipróbálhatóvá azoknak a magyarországi cégeknek és civil szervezeteknek a kínálatát, amelyek a vak és gyengénlátó emberek mindennapjait szeretnék megkönnyíteni termékeikkel. A kiállítók nemcsak árucikkeik és szolgáltatásaik legjavát vonultatták fel, hanem előadásokkal is felhívták tevékenységükre és az általuk kínált megoldásokra a közönség figyelmét.
Az „Informatika a látássérültekért” Alapítványt Szuhaj Mihály, alapítványunk elnöke képviselte. Előadásában a vak és gyengénlátó emberek körében évek óta ismert és népszerű informatikai segédeszközöket mutatott be. Az általa elmondottakat nemcsak az ügyfélszolgálatunkra folyamatosan beérkező pozitív visszajelzések igazolják, hanem a nemrég lezárult, a képernyőolvasó és nagyító programokra és frissítésekre kiírt pályázatunk iránti hatalmas érdeklődés is alátámasztja.
Örömmel fogadtuk a standunk előtt sorban álló érdeklődőket, akik kipróbálhatták termékeinket, tanácsot kaphattak használatukhoz. Volt, aki látogatóink közül a JAWS és a MAGic program legfrissebb honosított verzióinak az újdonságaira volt kíváncsi, mások a DEX (Dramatizált Elektronikus Könyvszerkesztő és Hangoskönyv konvertáló) programunkról szerettek volna többet megtudni, a legnagyobb érdeklődés pedig a TOPAZ olvasótévénket övezte. Azok között, akik felkerestek minket, sokan alapítványunk régi ügyfelei voltak, és olyanok is akadtak jócskán, akik másoktól hallottak termékeinkről, munkánkról, és eljöttek megnézni, kik is vagyunk.
Köszönjük mindenkinek, aki felkeresett bennünket, és megtisztelt észrevételeivel, kérdéseivel. Köszönjük a szervezőknek a részvételi lehetőséget, találkozzunk a következő konferencián! Annak, aki nem szeretne addig várni, azt javasoljuk, látogasson el honlapunkra, vagy keressen fel bennünket személyesen Zuglóban, alapítványi irodánkban (1143 Budapest, Ida u.7.), hogy megtapasztalhassa, hogyan tesszük közösen láthatóvá a világot.
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről