Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Beszámoló a Civilek éjszakájáról

Szeptember 15-én, szombaton este nyolc óra előtt szokatlan sürgés-forgás volt az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány helyiségeiben. A számítógépek beszéltek, a kávéfőző kotyogott, ráadásul még furcsa zajok is hallatszottak. Minden készen állt tehát ahhoz, hogy megkezdődjön a Civilek Éjszakája, amelybe nagy-nagy lelkesedéssel és izgalommal idén alapítványunk is bekapcsolódott.

Voltak, akik fogadást kötöttek, hogy hány látogató vesz majd részt a programon. Nem kellett sokat várnunk, hogy elkezdjük számlálni a vendégeket. Nyolc óra után pár perccel már meg is érkezett az első vendég, őt követte egyik legfiatalabb olvasónk a szüleivel, majd sorra érkeztek állandó olvasóink és az ő rábeszélésükre azok, akik kíváncsiak voltak az Infoalap és a Lapról hangra tevékenységére és az éjszakára tervezett izgalmas programokra.

Éjszakai játék

Az egyik teremben zajfelismerés várta az érdeklődőket a teljes sötétségben. Az áthallatszó nevetés alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy minden zajjal, az oroszlántól kezdve a telefoncsengésen át a rádiószignálig mindennel megbirkóztak a játékosok. A verseny a zaj-felismeréssel még nem ért véget, sőt… Utána kezdődött csak igazán, mert egy másik helyiségben számítógépes játékok tették próbára a résztvevők ügyességét, természetesen még mindig sötétben. A fiatal játékosok úgy lövöldöztek, és irányították az autókat, hogy a nagy részüknek világosban sem ment volna jobban!

A Lapról hangra csapata az éjszakai programon

 

Aki pedig a sok játék után egy kis nyugodt beszélgetésre vágyott, az ellátogatott a Lapról hangra csapatának termébe. Itt az újaknak bemutattuk a Lapról hangra közösséget, és úgy tűnik, meggyőztük őket arról, hogy a Lapról hangra nemcsak egy olvasói és felolvasói portál, ahol olyan újságok, folyóiratok válnak meghallgathatóvá a vak és gyengénlátó emberek számára, amelyek egyébként kizárólag nyomtatott formában hozzáférhetőek, hanem egy folyamatosan megújuló, egymásra figyelő baráti kör is. Külön öröm volt, hogy élőben is teljesülhetett egy olvasói kérés. Anna, aki talán a legfiatalabb olvasónk, kiválasztott egy delfinekről szóló cikket, Reni vállalkozott a felolvasásra, István pedig feltöltötte. Így most már a Lapról hangra minden hallgatója megtudhatja, hogyan élnek a palackorrú delfinek!

A beszélő számítógép kipróbálása

A családias, beszélgetéssel és sok-sok nevetéssel teli program után azzal az érzéssel indultunk haza, hogy jó volt itt lenni, és jövőre is meg kell rendezni ezt a programot, hogy azok is velünk lehessenek, akik idén valamiért nem tudtak eljönni.

Beszélgetés a Lapról hangra oldalról

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére