Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Az innovációs díj egyik nyertese

A 2010/11-es tanévre középiskolásoknak és az alapképzésben résztvevő egyetemistáknak a Magyar Innovációs Szövetség meghirdette a 20. Ifjúsági és Tudományos Innovációs Tehetségkutató Versenyt. A 91 induló egyike az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány honlapjáról már jól ismert vak fiatalember, Ócsvári Áron volt, aki ezen a rangos versenyen az egyik első díjat nyerte el a Tilitoli elnevezésű játékkal. A zsűri döntése értelmében a 2011. szeptember 23-28. között, Helsinkiben megrendezésre kerülő„22 EU Contest for Young Scientists európai megmérettetésen a három első díjazott, köztük Ócsvári Áron képviseli Magyarországot.

A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskola jövőre végzős diákját a Tilitoli játékról kérdeztük.

– Mi a játék lényege?
– A Tilitoli egy egyszemélyes logikai játék, ami 3×3, 4×4 vagy 5×5-ös méretű táblán játszható. A táblán a mérettől függően 9-25 mező található rajta számok (1-8, 1-15, 1-24 között). Van még egy üres mező is, mellyel a körülötte lévő mezők felcserélhetőek. A játék kezdetekor a mezők elhelyezkedése véletlenszerű. A feladat: a számok sorfolytonos elrendezése úgy, hogy az üres mező a tábla jobb alsó sarkába kerüljön.
A program egy ún. audiojáték, melynek jellemzője, hogy főként a hangszóró kínálta lehetőségekre támaszkodva nyújt játékélményt a felhasználónak. Gyakran csak a sztereo-hangzást lehet hallani a játéksorán grafikus felület nélkül. Éppen ezért a Tilitoli játékban is nagy szerepe van a hangzásnak. Köztudott, hogy az audiojátékok általános célközönsége a látássérült felhasználók. Én azonban a játék készítésekor szélesebb felhasználói körre gondoltam. Ahogy a Rubik kocka kirakása is képesség fejlesztő, úgy az eredeti Tilitoli játék is hasonló hatású: fejleszti a memóriát, a logikát, a figyelmet, a hallás utáni tájékozódást.

– Hogyan született meg a játék ötlete?
– Még a verseny kiírása előtt hozzáfogtam az ötlet kivitelezéséhez. Az egyik programozás órán látó osztálytársaim egy hasonló feladatot kaptak, bennem pedig azonnal felmerült: hogyan lehetne ezt "vakosítani". Két tanárom, Horváth Betti és a látássérült Pál Zsolt segített az ötletelésben, a pályázati anyag összeállításában, a konzultációkra való elkísérésben. Köszönet mindkettőjüknek.

– Megközelítőleg mennyi időt vett igénybe a játék elkészítése?
– Nehéz erre válaszolni. Nagyjából fél éve foglalkozom vele, ügyelve arra is, hogy ne menjen a tanulás rovására. Talán a húsvéti szünetben voltam a legaktívabb, amikor három napon keresztül programoztam, amúgy pedig naponta egy-két órát foglalkoztam a megvalósítással.

– Mit éreztél, amikor kihirdették a verseny eredményét?
– Nagyon örültem, de ugyanakkor meg is lepődtem. Reménykedtem ugyan, hogy sikerül valamilyen helyezést elérnem. Már egy harmadik hely is boldoggá tett volna. Arról viszont álmodni se mertem, hogy a Tilitoli játék ekkora sikert arat. Nagyon várom az őszi utazást Helsinkibe, de addig még sokat fogok foglalkozni a programmal, mert úgy érzem nincs még teljesen kész. Hamarosan elkészül a többnyelvű támogatás és egyéb kiegészítés is, lehetővé téve így a nemzetközi audiojáték piacon való megjelenést.

– Befejezésül mit üzensz a Tilitoli játék jövőbeni felhasználóinak?
– Szeretnék minél több építő jellegű kritikát/ötletet kapni a játékra vonatkozóan. Érdekelne, hogy ki milyen hibát észlelt, mivel lehetne, még érdekesebbé tenni stb. Felhívom a figyelmet, hogy a játék Windows és Linux (beleértve a BeLin-t is) operációs rendszerek alatt is működik!

A Tilitoli játék letölthető innen: http://oarononline.try.hu/tilitoli

Gratulálunk a szép sikerhez és jó utat Helsinkibe!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére