Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

A Pszinapszison járt a Lapról hangra csapata

Április 4-én a Budapesti Pszichológiai Napokon vendégeskedtünk. Csapatunk két tagja, Kriszti és István az elsők között érkezett meg a civil szervezeteknek kijelölt emeletre. Igazi öröm volt, hogy miközben a többiek még éppen csak letáboroztak, hozzánk már érkezett is az első vendég.

Klára az LH hírleveléből értesült a rendezvényről. Miután megoldottuk a technikai problémát, amellyel hozzánk fordult, a felolvasásról, az olvasók érdeklődéséről, igényeiről beszélgettünk. Ő volt az első, aki kipróbálta a szemüvegeket, amelyek segítségével rövid időre megtapasztalhatta, mit lát az, aki rosszul lát. Érzékenységgel, a különböző nehézségekre odafigyelve csinálta végig Klára a „szemüvegpróbákat”. Azzal váltunk el tőle, hogy hamarosan nekilendül a felolvasásnak.

A délután során többen is felkerestek bennünket. Voltak, akik leendő olvasó, mások pedig felolvasóként tették fel kérdéseiket, vetettek fel szempontokat az oldal tartalmának színesítéséhez. Előadásunkon a tavalyinál is többen voltak. Nem is a szó hagyományos értelmében vett előadás volt ez, hanem egy jó beszélgetés – remélhetőleg – a leendő olvasóinkkal.

Köszönjük az érdeklődést azoknak a látogatóknak, akik akár olvasó- akár felolvasóként megkerestek minket, a szervezőknek pedig a részvételi lehetőséget. A jövő évi Pszinapszisra is készülünk, persze addig még számos rendezvényen szeretnénk találkozni a Lapról hangra közösség tagjaival és a hozzánk csatlakozókkal.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére