Beszámoló az idei ICC-táborról
Az idén nyáron ismét lehetõségünk nyílt az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány jóvoltából arra, hogy Magyarországot képviselhessük a látássérült fiatalok számára megrendezett Nemzetközi Számítástechnikai és Kommunikációs Táborban (ICC) – Csillag Adrienn beszámolója. A 14. tábornak az idén Finnországban az Arla Institut adott otthont augusztus 1-8. között. A több mint 25 országból érkezõ közel száz résztvevõ között a magyar csapat tagjai (Kollárszky Boglárka és Szilágyi Roland) is kipróbálhatták a legújabb fejlesztésû speciális szoftvereket a számítástechnikai workshopok keretében. Többek között megismerhették a beszédfelismerõ, vagy a svéd fejlesztésû Braille-zeneszerzõ programot.
Számos alkalommal nemcsak a számítógépé volt a fõszerep: a résztvevõk tájékozódhattak a külföld továbbtanulási lehetõségekrõl, fejleszthették kommunikációs készségüket, valamint bepillanthattak a finn hagyományokba, kipróbálhatták a szaunázást is. A hangulat különösen vidám volt az olyan foglalkozásokon, ahol különbözõ országok ízeivel, zenei világával és egyéb jellegzetességeivel találkozhattak a résztvevõk.
Az önálló életvezetésre is felkészülhettek, mert néhány workshop a mindennapi élet aprónak tûnõ gondjaira (fõzés, mosás, takarítás, öltözködés) nyújtott ötletes megoldásokat.
Ahogyan tavaly, ebben az évben is tartott foglalkozást a magyar kísérõ, Csillag Adrienn is, amelyen magyar-francia közös szervezésben az európai nemzetek változatos édességkészítési fortélyait mutatta be. A jól sikerült finomságok az egész tábor körében népszerûek voltak, és a vártnál jóval több érdeklõdõ jelentkezett.
A workshopok mellett rendkívül színes programkínálat volt a szabadidõ eltöltésére, mint a városnézés Helsinkiben, sport, kávézó, barbecue. Egy teljes napot kirándultak a résztvevõk Tuusula közeli tópartján, ahol kipróbálhatták a tradicionális finn játékot, a mölkkyt. A kellemes szabadtéri kikapcsolódás és szaunázás közben új barátságok is születtek.
Az utolsó estére minden ország elõadással készült, a magyar csapat nevében Szilágyi Roland lenyûgözõ zongorajátékát hallgathatta meg a tábor közönsége. Elismerését fejezte ki a Kalsruhe-i egyetem professzora is, aki ösztöndíjas továbbtanulási lehetõséget ajánlott fel Rolandnak.
Felejthetetlen élményekkel és hasznos tapasztalatokkal gazdagon érkeztek haza a magyar résztevõk, és azzal a reménnyel, hogy jövõre ismét nagyobb magyar csapat utazhat el, akkor már Írországba.
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről