Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Szakmai napot tartott az Infoalap a Nemzetközi Fehérbot nap alkalmából

2023.10.30.

Szuhaj Mihály, az alapítvány elnöke az érdeklődők gyűrűjébenAz Informatika a Látássérültekért Alapítvány október 20-án a Nemzetközi Fehérbot nap alkalmából szakmai napot tartott rehabilitációs szakemberek és egyetemi fogyatékosügyi koordinátorok számára. A rendezvénynek a zuglói Lipták Villa adott otthont.

Az esemény célja az volt, hogy a résztvevők átfogó képet kaphassanak azokról az eszközökről és szoftverekről, melyeket az alapítvány az elmúlt időszakban tett elérhetővé, valamint azokról a oktatási anyagokról, melyeket az alapítvány munkatársai fejlesztettek.

A program első részében bemutatták azokat a hardver eszközöket, digitális asztali, hordozható és kézi nagyítókat, melyek a gyengénlátó emberek tanulását, ismeretszerzését, hétköznapjait segíthetik.

Ezt követte az alapítvány által honosított JAWS képernyőolvasó, ZoomText képernyőnagyító és a kettőt egyesítő Fusion szoftverek bemutatása. Az alapítvány csapatának köszönhetően a szoftverek honosított verziói már hosszú évek óta az eredeti amerikai kiadással egy időben jelennek meg.

A 2018 óta folyamatosan működő országlicenc programnak köszönhetően minden Magyarországon élő és határainkon túli, magyar igazolvánnyal rendelkező látássérült ember és családtagjaik, valamint az őket oktató, foglalkoztató cégek, intézmények és segítő szakemberek ingyenesen juthatnak hozzá e három szoftver legújabb magyar nyelvű változatához.

Fontos információként elhangzott, hogy e segítő szoftverek licenceit a https://akadalymentes.magyarorszag.hu weboldalon ingyenesen lehet igényelni.

Bótáné Depinyi Judit mutatja be a Ruby 7-etA szakmai napon debütált az alapítvány látássérült fejlesztői által megalkotott DEX (Dramatizált elektronikus könyvszerkesztő és hangoskönyv-konvertáló szoftver) legújabb, 3.5 változata. A fejlesztés elsődleges iránya a DEX szoftver Braille-képességének bővítése, valamint egyes kapcsolódó funkcióinak frissítése és magasabb szintre emelése volt.

Az alapítvány gondozásában szintén ez alkalommal került bemutatásra a  Beszélő Linux (BeLin) szoftvercsomag legújabb 7.0 kiadása. A BeLin egyetemesen tervezett, ingyenes, kényelmes és egyre népszerűbb megoldást kínál a vak és gyengénlátó emberek számítógép-használatához is.

A program részeként az alapítvány által kidolgozott speciális oktatási anyagok is bemutatásra kerültek.

Az alapítvány munkatársai több mint 15 éve foglalkoznak billentyűzetközpontú oktatási anyag-fejlesztéssel, pontosan tudják, hogy ahhoz, hogy a látássérült emberek a lehető leghatékonyabban használni tudják az informatika vívmányait, nélkülözhetetlenek számukra a speciális igényeket kielégítő tananyagok.

Az alapítvány gondozásában készültek Könnyen Érthető Kommunikációval (röviden KÉK) összeállított oktatási anyagok látássérült és értelmileg sérült személyek számára, kezdő szintű oktatási anyagok, melyek az egyes témák alapismereteit tartalmazzák, továbbá haladó szintű oktatási anyagok ECDL vizsgára történő felkészüléshez. A REÁLis esély tréninganyagok a közoktatás szereplői számára készült, akadálymentes matematikai tartalmak létrehozásához.

A Traveller HD-t próbálják ki a résztvevőkA program második felében az eszközöket közvetlenül is megismerhették, akár kézbe is foghatták a résztvevők.

Reflektorfénybe került a RUBY 10 HD hordozható videónagyító, mely nem csupán érintőképernyővel, de opcionális szövegfelolvasó funkcióval is rendelkezik.

A szintén bemutatott ClearView Speech egy olyan felolvasóval kombinált asztali elektronikus videonagyító (Olvasó TV), mely már biztosítja a felhasználók számára a felolvastatás lehetőségét is. Ideális segédeszköz azoknak a gyengénlátó felhasználóknak, akik maximálisan ki akarják használni látásmaradványukat, viszont amikor szemük elfárad, az olvasás helyett szívesen választják a beszédfunkcióval történő szöveg-felolvastatást.

Sokak kedvence volt a Traveller HD eszköz is, mely a legnagyobb nagyítási képességgel rendelkező, hordozható videónagyító.

Herczeg Lajos a vakos eszközöket mutatja beA vak emberek számára a 14 és 40 cellás Focus Blue Braille-kijelzőkön kívül többek között a ClearReader+ is bemutatásra került. Ez a többnyelvű beszédkimenetet és gyors szövegfelismerést lehetővé tevő felolvasó eszköz is sok résztvevőt érdekelt, az eszköz síknyomtatott dokumentumok, levelek, újságok és könyvek gyors felolvastatására alkalmas.

Az alapítvány minden résztvevő számára pendrive-on adta át a szakmai napon elhangzott információkat és bízik abban, hogy eszközeivel, szoftvereivel és oktatási anyagaival egyre több látássérült embernek tud segíteni.

 

Az esemény szponzora a Zuglói Önkormányzat volt, a támogatást ezúton is hálásan köszönjük.

Az érdeklődők további információt az alapítvány honlapján https://infoalap.hu/ találnak.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére