Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Megérkezett a Kutatási modul kezelő

Alapítványunk a Lesek 2016 konferencia alkalmából megajándékozza felhasználóit egy új szoftverrel, a beszédes nevű „Kutatási modul kezelő” Windowsos alkalmazással. A szoftvert azoknak ajánljuk, akik a JAWS for Windows 14.0, MAGic 13.0 vagy ezek valamely újabb változatával rendelkeznek. Az új szoftver segítségével a JAWS vagy MAGic termékéhez a kiadáskor biztosított kutatási modulokat tudja naprakésszé tenni, amennyiben azok időközben módosultak, valamint az újonnan létrehozott kutatási modulokat kívánsága szerint tudja telepíteni, frissíteni vagy eltávolítani.

Mi is az a kutatási modul?

Közismert, hogy számos, a látássérült embereket is érdeklő weboldal nem akadálymentes, így annak tartalmát, az ott megjelenő cikkeket nehezen találja meg a felhasználó, és emiatt az oldal szolgáltatásait csak nehezen, vagy egyáltalán nem tudja használni. A probléma kezelésére a Freedom Scientific cég először a JAWS termékében tett elérhetővé egy olyan egységesen kezelhető felületet, amelyen keresztül a felhasználók különböző webes tartalmakban tudnak keresni, és könnyen nyithatják meg a kiválasztott cikkeket. Mindezt anélkül, hogy az adott weboldal felépítését a felhasználóknak ismerniük kellene.

Mivel nyilvántartásunk szerint több ezerre tehető a JAWS és MAGic felhasználók száma hazánkban, ezért nagyon sok vak és gyengénlátó emberhez eljuthat ez a honlapok használatát megkönnyítő lehetőség.

Az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány kutatási moduljairól

Ahhoz, hogy a JAWS képernyőolvasó és MAGic képernyőnagyító programok szolgáltatásait hasznosan tudjuk kibővíteni, az elmúlt hónapokban több tucat kutatási modult készítettünk el. Moduljaink Magyarországon közismert, és népszerű weboldalakról gyűjtenek cikkeket, igyekezve a lehető legtöbb érdeklődési körnek megfelelni. Mivel gyakran előfordul, hogy egy, a kutatási modulok fókuszába bevont weboldal szerkezete olyan mértékben változik meg, hogy a korábban elkészített információ lekérdezések már nem használhatóak többé, ezért az új modulok elkészítésével párhuzamosan időről-időre gondoskodni kell a már létezők frissítéséről is. A kutatási modulok számának növekedése a karbantartási feladatokat is megnöveli, ezért ennek felgyorsítása érdekében is kidolgoztunk egy módszert, amely segítségével a weboldalak megváltozott struktúráját néhány perc alatt fel tudjuk térképezni. A javítás eredményét pedig a Kutatási modul kezelő révén azonnal elérhetővé tesszük minden felhasználó számára.

Kutatási modul kezelő

Azt szeretnénk, hogy az önt érdeklő modulokat a legegyszerűbben tudja beállítani JAWS vagy MAGic termékéhez. Ezért elkészítettük a telepítést, frissítést és eltávolítást elvégző alkalmazásunkat, melynek beszédesen a „Kutatási modul kezelő” nevet adtuk.

A szoftverhez bárki ingyenesen hozzájuthat, és használhatja azt. Mivel a kutatási modulok csak a megfelelő JAWS és MAGic változatokkal használhatóak, a szoftver induláskor ellenőrzi, hogy a felhasználó rendelkezik-e a szükséges Freedom Scientific termékekkel a számítógépén. Mivel a kutatási modulokat az internetről tölti le a szoftver, ezért aktív netkapcsolatot igényel a használatuk. A modulok nagyon kisméretűek, ezért az adatforgalomban ez nem okoz jelentős növekedést. A feltelepített kutatási modulokat abban a JAWS vagy MAGic termékben tudja használni, melyhez letöltötte azokat a Kutatási modul kezelővel.

Kutatási modulok kezelése

A JAWS vagy MAGic szoftver használata közben bármelyik alkalmazásablakban is dolgozik, nyomja meg az INSERT+SZÓKÖZ billentyűparancsot, majd az „r” betűt. Ekkor a kutatási modulok kereső mezőjébe kerül a kurzor, és akár kereső kifejezést is beírhat. (Nem minden kutatási modul használ kereső kifejezést.) A kereső kifejezésen állva TAB billentyűvel tud a kutatási modulok listájára lépni, ahol a nyíl billentyűkkel jelölheti ki, hogy mely modult szeretné használni. Az ENTER billentyű lenyomásával kiválasztott kutatási modul webes tartalma azonnal megnyílik.

Ha a kereső kifejezésbe szöveget írt, a kiválasztott kutatási modul a keresett szöveget megkapja, és ha támogatja (pl. szótár), alkalmazza minden további beavatkozás nélkül.

A kutatási modul kezelő letölthető alapítványunk weboldaláról az alábbi linkeken:

További információkért kérjük, forduljanak bizalommal alapítványunk ügyfélszolgálati munkatársához a +36 (1) 273-3188 és a +36 (70) 295-9288 telefonszámon vagy a e-mail címen.

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére