Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Közlemény

Windows 10 Narrátor funkció

A digitális fejlesztések és technológiák ledöntik az emberek és országok közti határokat és soha nem látott lehetőségeket nyújtanak a felhasználóknak. Kiemelten fontos, hogy ezeket a lehetőségeket minden felhasználó számára elérhetővé tegyük.A Microsoft olyan eszközöket ad az emberek kezébe, amelyekkel hatékonyabban tudják elintézni mindennapi dolgaikat és kibontakoztathatják kreativitásukat a munkában és a magánéletben egyaránt. Egy fontos frissítéssel a Microsoft most a Magyarországon élő vak és gyengénlátó emberek számára teszi elérhetővé ezeknek az eszközöknek egy részét, hiszen a Windows 10 Narrátor funkciója április óta már magyar nyelven is elérhető.

Miért és kinek hasznos ez?

A Narrátor billentyűzet segítségével teszi lehetővé a számítógép használatát, miközben felolvassa a képernyő tartalmát. A Narrátor segítségével a látássérült felhasználó adott parancsokkal navigálhat a Windowsban, a weben és az alkalmazásokban, továbbá kényelmesen és tetszőleges módon írhat vagy olvastathat fel szövegeket. A felhasználó a szöveg felolvasását oldalanként, bekezdésenként, soronként vagy akár szavanként is megteheti a Narrátor segítségével. A látássérült felhasználó a dokumentumok olvasása vagy szerkesztése közben lekérdezhet olyan fontosabb jellemzőket is, mint a szöveg típusa, stílusa, mérete, színe és a bekezdésen belüli igazítása. A Narrátor e-mailek írására és olvasására, internetes böngészésre és dokumentumokon végzett munkára is használható.

Hisszük, hogy a Narrátor funkció új fejezetet nyit a vakok és gyengénlátó emberek életében, hiszen a Windows 10 alkotói frissítéssel ingyenesen elérhető mindenki számára.” – mondta Tóth András Mihály, a Microsoft Windows üzletág igazgatója.

„Az Alkotói frissítés részeként megjelent, bővített funkcionalitású Narrátor a Windows 10 rendszer és beépített alkalmazásai tekintetében elsősorban a szövegolvasási és az alkalmazásokon belüli navigáció terén ért el fejlődést és nyújt egyre több segítséget a látássérült felhasználóknak.”- vélekedett Szuhaj Mihály, az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A Narrátor magyar nyelvű használatának tovább fejlesztésében a Microsoft Magyarország együttműködik az „Informatika a látássérültekért” Alapítvánnyal.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére