Ismét meghívást kaptunk a Toldy Gimnáziumba
2024 március 18. és 22. között a Toldy Ferenc Gimnázium diáknapokat rendezett, a tanulók bőséges programkínálatból választhatták ki az őket érdeklő előadásokat, foglalkozásokat. Március 20-án délelőtt a hallássérült és a mozgáskorlátozott előadók mellett az Infoalap is lehetőséget kapott arra, hogy szemléletformáló előadások keretében betekintést nyújtson a látássérült emberek mindennapjaiba. Az Infoalapot Sebestény Katalin és Geszti Eszter képviselte.
A három egymást követő előadáson összesen hat osztály vett részt.
Az alapítvány munkájának bemutatását követően a diákok kipróbálhatták azokat a szimulációs szemüvegeket, amelyek a különböző látásproblémákat szemléltetik: az eszközöket felpróbálva az önkéntesen jelentkező tanulók beszámoltak arról, pontosan mit és hogyan látnak a szemüvegen keresztül, majd az előadók irányításával és a többi diák bevonásával, a szituációt eljátszva megvitatták, hogyan érdemes segíteni egy látássérült személynek az utcán, vagy épp mutatni neki egy üres széket. A játék résztvevőjeként és szemlélőjeként is mindenki levonta a tanulságot a maga számára, miközben még jól is szórakozott.
Ezt követően előkerültek az okostelefonok: a hagyományos alkalmazások mellett a speciális appok is felkeltették a hallgatóság kíváncsiságát. A „holabusz” alkalmazás segítségével a diákok kívánságára megnézték, milyen buszok indulnak hamarosan a suli környékéről, és egy térkép alkalmazással megtekintették a közeli utcákat. Közkívánatra újságot is olvastak és pénzt ismertettek fel a megfelelő program használatával.
Az előadók természetesen az időközben felmerülő, többnyire a mindennapokban fontos kérdésekre is örömmel, megtörtént eseteket bemutatva, valamint a diákokat bevonva válaszoltak, és felhívták a figyelmet az alapítvány által működtetett Lapról hangra kezdeményezés keretében végezhető ötven órás közösségi szolgálat lehetőségére.
Kiemelt információk
Az önállóság nem ajándék, hanem közös munka eredménye. Tekintse meg videónkat tevékenységünkről, és kérjük, rendelkezzen adója 1%-áról az Infoalap javára! Adószám: 18171776-2-42
Infoalap – Tegyük közösen láthatóvá a világot!
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről







