Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Idejében készítse elő JAWS vagy MAGic sorozatszámát – hamarosan indul a pályázat

Örömmel értesítjük ügyfeleinket, hogy alapítványunk hamarosan ismét szoftver-adományozási pályázatot ír ki vak és gyengénlátó magánszemélyek számára. A pályázat keretében elnyerhető JAWS programmal vagy frissítéssel már a 17.0-ás verzióig tudják majd hitelesíteni a képernyőolvasót, tehát a leendő nyertesek a 17-es JAWS használati jogosultságához jutnak majd hozzá. Ugyanezen pályázat keretében MAGic 13.0 programokra is lehet majd pályázni, valamint a régi MAGic- verziók frissítésére is lesz lehetőség.

(A pályázaton azok a látássérült magánszemélyek is indulhatnak, akik már rendelkeznek a JAWS for Windows képernyőolvasó program 15.0-ás verziójával.)

 Fontos információ, hogy a JAWS 17.0 már a Windows 10-et is támogatni fogja, a MAGic 13.0 pedig már most lehetővé teszi a gyengénlátó felhasználók számára a Windows 10 használatát.

Minden érdeklődőt arra kérünk, hogy további információkért kísérje rendszeresen figyelemmel a honlapunkon megjelenő híreket. Hamarosan újabb részleteket teszünk közzé a pályázatról.

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére