Filmet nézni önmagában is öröm, akkor pedig különösen, ha mindnyájan tudjuk, mi zajlik a mozivásznon. A kóristák című film vetítésén az élő narrációnak köszönhetően a látássérült nézők sem maradtak ki az izgalmas, azonban sok esetben csak látható pillanatokból. Ebben a különleges élményben volt részük azoknak, akik október 13-án ellátogattak a Francia Intézet, a Vakok Állami Intézete és az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány által szervezett filmvetítésre.
Hírek
Újabb IT Klub a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Alapítványunk a korábbi repülőtéri IT klubok iránti nagy érdeklődésre való tekintettel ismét repülőtér-látogatást szervezett az érdeklődőknek. Az október 6-án tartott rendezvényen azok vehettek részt, akik a korábbi, hasonló klubdélután résztvevőinek kisorsolásakor nem kerültek a nyertesek közé.
Útmutató a 2011-es elektronikus népszámlálási kérdőív kitöltéséhez
Alapítványunk a népszámlálási kérdőív önálló kitöltését a képernyőolvasó szoftvert használó látássérült embereknek alapvetően nem ajánlja. Javasoljuk, hogy a kérdezőbiztosok segítségét vegyék igénybe, vagy az elektronikus űrlapot látó személy segítségével töltsék ki. A kérdőív nem akadálymentes, ezért az önálló kitöltéshez magas szintű informatikai gyakorlat és az alábbi ismeretek együttes alkalmazása sem feltétlenül elegendő. A kitöltést mindenki csak a saját felelősségére kezdheti el, alapítványunk a kitöltés sikerességéért az útmutató betartása esetén sem vállal garanciát.
Látássérült fiatal a NASA űrtáborban
Idén második alkalommal juthatott el látássérült fiatal a Magyar Asztronautikai Társaság és az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány pályázatának első helyezettjeként az Alabama állambeli Huntsville-ben megrendezett űrtáborba. Az idei pályázat nyertese, Tóth Gábor budapesti gimnazista a nemzetközi és a magyar űrrepülés történetét bemutató esszéjével nyerte el a részvételi lehetőséget.
Közlemény a népszámlálási kérdőív elektronikus változatáról
Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány munkatársai Kroll Zsuzsannával, az MVGYOSZ érdekvédelmi vezetőjével együttműködve megvizsgálták a népszámlálási kérdőívnek az elektronikusan, interneten kitölthető verzióját. A vizsgálat eredménye: a kérdőív nem akadálymentes, az internetes űrlapok akadálymentességi követelményeinek alapvetően nem tesz eleget.
Még két nap van a leadási határidőig!
Az "Informatika a látássérültekért" Alapítvány 2011-ben szoftverek és szoftver-frissítések adományozása révén kívánja támogatni a látássérült embereket, hogy ez által segítse sikeres részvételüket az oktatásban és képzésben, növekedjen a számukra elérhető munkalehetőségek száma és javuljanak munkahely megtartási esélyeik, valamint lehetővé szeretné tenni még teljesebb körű kultúrálódásukat, szabadidős kikapcsolódásukat.