Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Egy színes egyéniség portréja

Interjú Kovács Lukáccsal, a Lapról hangra egyik leglelkesebb felolvasójával

Kovács LukácsAz utóbbi időben feltöltött hanganyagok között számos tudományos cikk található meg a Lapról hangra oldalon, amelyek egy jelentős részét Kovács Lukács olvasta fel nekünk. Ha a hétvégéjüket szeretnék a természetben tölteni, vagy egy-egy nép történelmét és kultúráját közelebbről is megismerni, ebben az esetben is keressék az általa felolvasott hanganyagokat! Ha olvasóink között akad, akit komolyabban érdekelnek különböző autók specifikációi, szintén a fentebb említett fiatalember tolmácsolásában talál magának olvasnivalót. Egyik leglelkesebb felolvasónk a legkülönbözőbb témájú cikkek közül választ olvasnivalót, ezért úgy döntöttem, beszélgetek vele.

– Először is mesélne egy kicsit magáról, mi az, amit szívesen megosztana az olvasókkal?

– Kovács Lukács vagyok, 17 éves, a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium tanulója. Budaörsön élek, hobbijaim többek között a foci, az olvasás és a zenehallgatás.

– Honnan hallott először a Lapról Hangra közösségi kezdeményezésről?

– Tavaly nyáron, az interneten néztem, hogy az iskolának melyik intézményekkel van együttműködési megállapodása és ekkor találkoztam először az oldallal. Miután egy kicsit utánanéztem, egyből megtetszett.

– Mi alapján választ olvasnivaló, illetve felolvasnivaló cikket?

– Az egyik legfontosabb szempont számomra az újság felépítése. Próbálok olyan heti- vagy havilapokat választani, amiben hosszabb cikkek találhatók, így nem kell leállítani és újraindítani a felvételt három percenként és egyszerre 30 cikket feltölteni. Ez nekem, és szerintem a hallgatónak is jóval kényelmesebb.

– A felolvasott cikkek rendkívül hasznosak, sok érdekes, kutatásokkal is alátámasztott információt tartalmaznak. Milyen indíttatásból döntött úgy, hogy megosztja ezeket a tartalmakat a Lapról Hangra olvasóival?

– Az előző kérdésben elkezdett gondolatot folytatva; a másik legfontosabb aspektus az újság tartalma. Nem az szokott lenni, hogy találok otthon egy magazint, átlapozom és kiválasztom azokat a cikkeket, amiket érdekesnek találok és esetleg szívesen megosztanék másokkal, hanem próbálok olyan újságokat beszerezni, melyekről tudom, hogy olyan témákat tartalmaznak, amikről előszeretettel olvasok.

– Az Ön által felolvasott cikkek alapján az a benyomásom, szeret a természetben kirándulni. Jól érzem?

– Igen. Az iskola és egyéb kötelezettségek miatt nincs sok időm amit a szabadban tölthetek, de alapvetően nagyon szívesen vagyok a természetben. Sokszor megyek le a közeli Dunapartra barátokkal vagy unokatestvérekkel, mikor a nagyszüleimnél vagyok, akár gyalog, akár biciklivel.

– A napokban felkerült egy cikk az ősi szuahéli birodalomról, ami nagyon érdekfeszítő volt. Komolyabban is érdeklődik a különböző népek kultúrája iránt?

– Mindig is jobban érdekelt a történelem, mint a tantárgyak nagyrésze. Szeretek betekintést nyerni különböző népek kultúrájába, de annyira nem vonz ez a téma, hogy akár ezzel foglalkozzak, miután befejeztem az iskolát.

– Egy időben olvasott fel nekünk valamelyik autós magazinból is. Egy igazi autórajongóval beszélgetek?

– Kisgyerekkorom óta követem, és nagy rajongója vagyok az autó/motorsportoknak, főleg a Forma-1-nek. Ebből kifolyólag kialakult egy kisebb „rajongás” az autók felé, de nem tartozom azok közé, akik ránéznek egy autóra és fejből felsorolják az összes specifikációját.

– Mi a terve a jövőre nézve? Továbbtanulás vagy egyéb?

– Jelen pillanatban nem igazán vannak terveim. Az biztos, hogy a középiskola befejezése után egyetemre megyek, de ennél többet nem tudok mondani. Nyilván már megvannak azok a tantárgyak, amik jobban érdekelnek és akár szeretnék velük foglalkozni a jövőben, de egyelőre pontosan még nem tudom milyen vonalon megyek majd tovább.

– Köszönöm a válaszait. Bízom abban, hogy a továbbiakban is lelkes és aktív felolvasónkként üdvözölhetjük!

Az interjút készítette: Geszti Eszter

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére