Már a határon túliak is igényelhetik az ingyenes szoftvereket
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány és a Belügyminisztérium Informatikai Helyettes Államtitkársága 2018. október 13-án, a Vakok Általános Iskolájának Nádor Termében tartotta közös fehér bot napi rendezvényét. Az alapítvány immár 15 éve adományoz képernyőolvasó és –nagyító szoftvereket, felújított számítógépeket és digitális diktafonokat vak és gyengénlátó emberek számára. A képernyőolvasó és –nagyító szoftverek hallhatóvá vagy sokszoros felnagyításban láthatóbbá teszik a vak és gyengénlátó emberek számára a számítógép képernyőjén megjelenő információkat. Ezáltal biztosítják számukra az inkluzív tanulás, munkavégzés és a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségét.
Kategória: Egyéb
Lapról hangra cikkajánló 2018 október 8
2018.10.08Szinetár Dóra-3
Ki találja ki, mire utal a 3 a címben? Eláruljuk. Arra, hogy Szinetár Dórának három gyereke van. Ki gondolta volna, hogy sokak Dórikája a háromgyerekes anyukák mindennapjait éli. Nagy-nagy szeretettel mesél a három gyerkőcről, akik közül az egyik már felnőtt. Elfogulatlanul, rossz érzések nélkül gondol vissza a válásaira. Szóba kerülnek a színházi szerepei. Mindenkinek ajánljuk ezt a cikket, aki kíváncsi rá, mi újság Szinetár Dórával, vagy csak egyszerűen egy jó kis beszélgetésre vágyik.
Megújul a VFO Group
2018.10.03A VFO Group a hazánkban legnépszerűbb képernyőolvasó és –nagyító szoftverek gyártója, alapítványunk a cégcsoport egyedüli magyarországi partnere, termékeinek hazai forgalmazója.
Firefox és JAWS együttműködés
2018.09.19Az új, hosszú távon támogatott Firefox kiadás használatához legalább JAWS 2018 verzióra van szükség
Fusion 2018 – Új szoftver vált ingyenesen elérhetővé az ország licenc program keretében
2018.09.13Örömmel adunk hírt arról, hogy az Informatika a Látássérültekért Alapítvány által honosított szoftverek közül egy vadonatúj, a Fusion 2018 vált most elérhetővé magyar nyelven a felhasználók számára. A Fusion abból a célból jött létre, hogy egyetlen telepítéssel kiszolgáljon minden felmerülő igényt, legyen szó a látássérült emberek bármely csoportjáról. Egy minden egyben termékről van tehát szó, amely tartalmazza a teljes értékű, honosított JAWS for Windows képernyőolvasót, a teljes értékű, honosított ZoomText képernyőnagyítót, valamint magát a Fusion-t, ami összehangolja a kettőt. A most megjelent honosított Fusion 2018 szoftverhez is igényelhető hitelesítő kód az ország licenc program keretén belül.
Lapról hangra cikkajánló 2018 szeptember 4.
2018.09.06Novodomszky Éva
Novodomszky Évától nem idegen, hogy beengedje a sajtót a magánéletébe; inkább érdekes megtapasztalnia, milyen az, amikor nem ő faggat valakit, hanem őt kérdezgetik a mindennapjairól. Szívesen és őszintén beszél a munkájáról, a családjáról, a két fiáról és arról, mi mindent tanul a férjétől való válás során. Aki szívesen nézi a műsorait, az ne hagyja ki ezt a cikket, mert így közelebb kerülhet Novodomszky Évához, a magánemberhez.
TÖBB SZÁZ MILLIÓ EMBERÉRT VERSENYEZNEK AZ IT-GURUK
2018.09.05Az IThon.info második alkalommal rendez országos versenyt informatikusoknak, melyre tavaly több ezren jelentkeztek. A szervezők úgy gondolták, ha már ennyi szakembert elérnek, felkérik őket, hogy azt a hatalmas tudásanyagot, amivel rendelkeznek minden évben egy nemes célra is ajánlják fel. A verseny részét képező IT Összefogás során a versenyzők az Informatika a Látássérültekért Alapítvány által összegyűjtött több száz hiba kijavításával weboldalak és szoftverek akadálymentesítésén dolgozhatnak.
A Magyarországon ingyenes képernyőolvasó és nagyító szoftverek híre bejárja a világot
2018.08.14A JAWS, a MAGic és a ZoomText szoftverek gyártója, a VFO Group sajtóközleményben számolt be arról, hogy Magyarországon, a világon harmadik országként, ingyenessé vált a JAWS, a MAGic és a ZoomText program. Az alábbiakban olvashatják a hírt, amelyben a VFO Group beszámolt a magyarországi vak és gyengénlátó embereket érintő nagyszerű újdonságról.
Máris frissültek az ország licenc keretében igényelhető szoftverek
2018.07.30Nagy örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy a gyors honosítói munkának köszönhetően máris letölthetővé váltak az ingyenesen elérhetővé tett JAWS képernyőolvasó és MAGic képernyőnagyító programok legfrissebb verziói.
Megjelent a népszerű MAGic 14.0 képernyőnagyító szoftver magyar nyelvű változata
2018.07.27A MAGic egy képernyőnagyító szoftver, amely a gyengénlátó emberek számára könnyíti meg a számítógép-használatot. Működésének lényege, hogy felnagyítja a képernyőn látható információkat. Azok, akik számára könnyebbséget jelent, ha nemcsak látják, de hallják is a képernyőn megjelenő tartalmakat, bekapcsolhatják a MAGic program beszédtámogatását.