Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

A Braille-verseny győztese

Fiatal kora ellenére Anna lett Magyarország legjobb Braille írója és olvasója

Beszélgetés T. Nagy Annával, a magyarországi Braille-verseny első helyezettjével

Anna anyukájával érkezik a versenyre, izgatott, hiszen ma tartják a nemzetközi Braille verseny magyarországi fordulóját. Döntő nap a mai, tovább jut-e a végső megmérettetésre. Hátizsákjából előveszi fülhallgatóját és a telefonjára csatlakoztatja, majd a Braille-Pen eszközéért nyúl és az ölébe helyezi. Izgatottan várakozik.

Március 14-én szombaton a magyar látássérült versenyzők mérték össze Braille írás-olvasási és szövegszerkesztési képességeiket. A hazai fordulóban hatan vettek részt, négyen közülük személyesen, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány irodájában, ketten pedig online versenyeztek. Anna 16 évesen a legfiatalabb volt a versenyzők között. Nagy-nagy lelkesedéssel és kitartással készült a mai napra.

Először is arról kérdeztük Annát, hogyan értesült a Braille-versenyről, és hogyan készült fel a hazai fordulóra.

            Az Infoalap oldalán láttam a versenyfelhívást és a felhívásban megadott e-mail címre jelentkeztem. A hazai fordulóra Molnár Ákos, az Infoalap munkatársa segítségével készültem fel az Infoalap irodájában, amit nagyon szépen köszönök neki ezúton is. A hazai fordulóra igényeltem egy Braille-Pen kijelzőt, így otthon is könnyű volt a gyakorlás a versenyre.

Hogyan érezted magad a versenyen? Izgultál?

Egy kicsit izgultam, nem gondoltam volna, hogy én nyerem meg, de nagyon örülök és igyekszem majd a nemzetközi versenyen is a maximumot nyújtani. A verseny előtt érzett izgalom talán még jót is tett nekem; hozzájárult a jó helyezéshez.

Anna nemcsak nagyszerűen helytállt a versenyen, hanem sok-sok maradandó élménnyel és egy digitális diktafonnal gazdagodva tért haza.

Kitől tanultad meg a Braille-olvasást és írást? Illetve most hova jársz suliba?

            Sándor Erzsi tanárnőtől tanultam meg a Braille-t még a Vakok Általános Iskolájában, most viszont a Schola Europa Gimnázium angol tagozatos diákja vagyok.

Miért tartod fontosnak a Braille-olvasást és mi a kedvenc olvasmányod?

            Úgy gondolom, hogy a Braille-kultúra a régi értékekhez köti a vak embereket, ami szerintem nagyon fontos. A kedvenc olvasmányon pedig a Harry Potter könyvek J. K. Rowlingtól, abból is különösen a negyedik kötet, a Tűz Serlege.

Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? Gondolkoztál már a továbbtanuláson?

Habár az írás és az informatika áll hozzám legközelebb, több más dolog is érdekel, például a hangszerkesztés és a nyelvészet területe.

Az interjú utolsó kérdéséhez érkeztünk el: kutyák vagy macskák?

            Inkább a vakvezető kutyákat preferálom, ha választanom kell.

Gratulálunk még egyszer Annának a hazai versenyen elért eredményéhez, sok sikert és kitartást kívánunk a felkészüléshez, valamint a jövőben a továbbtanuláshoz.

A projekt megvalósítását a cseh, magyar, lengyel és szlovák állam által létrehozott Nemzetközi Visegrádi Alap támogatja. A Nemzetközi Visegrádi Alap célja, hogy előmozdítsa a fenntartható együttműködést a közép-európai régió országai között.

 

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

Informatika a Látássérültekért Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

Európai Unió logó

JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában

Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.

A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére