Ugrás a főoldalra
Ugrás a tartalomra
Hivatkozások aláhúzása
English summary

Válogatás a Lapról hangra oldal legfrissebb cikkeiből

A Lapról hangra közösségi kezdeményezés célja, hogy önkéntes felolvasók segítségével az interneten keresztül meghallgathatóvá és letölthetővé tegyen vak és gyengénlátó emberek számára olyan cikkeket, amelyek kizárólag nyomtatott formában olvasható folyóiratban jelentek meg.

A projekt oldalára történő regisztráció felolvasóként és olvasóként is rendkívül egyszerű. Olvasóként nem kell hozzá mást tenni, csupán ellátogatni az Infoalap kezdőlapjáról is elérhető weboldalra, és itt a „Látássérülteknek” felirat alatt a „regisztráció” hivatkozásra Entert nyomni. Ekkor megjelenik, milyen adatokra van szükség a regisztrációhoz. Ez akkor válik véglegessé, amikor az internetes oldalon megtalálható elérhetőségek valamelyikére megérkezik a látássérültséget igazoló irat beszkennelt vagy fénymásolt formája.

A Lapról hangra cikkállománya hetente frissül a legkülönbözőbb témákban felolvasott írásokkal. Annak érdekében, hogy olvasóink naprakészek legyenek a legfrissebb cikkeket illetően, heti ajánlót indítunk. A válogatáskor figyelünk arra, hogy a különböző korosztályú és érdeklődésű olvasók is tájékozódhassanak a számukra érdekes hírekről, történetekről. Heti ajánlónkat nemcsak az Infoalap honlapján tesszük közzé, hanem eljuttatjuk a vak és gyengénlátó emberek egyesületeihez, hírleveleibe és fórumaiba is.

Bízunk abban, hogy a legfrissebb cikkekről megjelentetett tájékoztatás is hozzájárul ahhoz, hogy a Lapról hangra továbbra is egy, az újdonságokra nyitott, egymás véleményére figyelő közösség maradjon.

Heti cikkajánló

1./ Az első hazai számítógép atyja, 1. rész

A cikk Kozma Lászlónak, az első magyar számítógép tervezőjének életútját mutatja be. Azoknak ajánljuk ezt az írást, akik érdeklődnek a tudománytörténet, azon belül az informatika fejlődése iránt.

Az első hazai számítógép atyja – 1. rész

 

2./ Az első hazai számítógép atyja, 2. rész

Az első számítógép működésének alapos tárgyalását olvashatjuk itt. Megértéséhez szükséges némi jártasság a technikában.

Az első hazai számítógép atyja – 2. rész

 

3./ A történelem egy nagy napja, 1964. június 21.

A történelem egy nagy napja a BBC Historyban rendszeresen megjelenő sorozat. E sorozatban szereplő írások mindig egy-egy olyan eseményt mutatnak be nagyon láttatóan, szinte filmszerűen, amely valamilyen szempontból befolyásolta egyes emberek, csoportok, vagy akár egész országok, birodalmak életét is. A BBC History legújabb számában megjelent írás három emberi jogi aktivista meggyilkolásának körülményeit igyekszik felderíteni.

A történelem egy nagy napja 1964. június 21.

 

4./ Balkezes balsors

A balkezességgel kapcsolatos, a nyelvben is rögzült előítéleteinket mutatja be a cikk. Aki elolvassa, megtudhatja, cáfolják, vagy igazolják-e előítéleteinket a legújabb kutatási eredmények.

Balkezes balsors

 

5./ A kőközök útja, 3. rész

A cikksorozat írója Orbán Balázs nyomába indul. Egymás mellett mutatja be az egykori és a mai tájat. Valóságos idegenvezetés ez az írás. Ajánljuk mindenkinek, aki szeret kirándulni, túrázni!

A kőközök útja 3.

 

6./ Fel nem tett válaszok

Belső monológ azokkal a kérdésekkel, amelyek más-más formában, de mindannyiunkat nyomasztanak. Gondolkozzunk el rajta, miért nem tettük fel ezeket a kérdéseket, tegyük fel, ha még lehet!

Fel nem tett válaszok

 

7./ Édesek és mostohák

Szóban elmondott családi fénykép arról, hogyan, hányféleképpen alakulhatnak ki testvéri kapcsolatok a mai, változatos családmodelleket felvonultató társadalmakban.

Édesek és mostohák

 

8./ „A kislányom maga a csoda.”

Megható történet egy, a szívbeteg kislányát egyedül nevelő édesanyáról és a kislányáról, aki ma már nem is kislány, hanem egy 12 éves, sportos, vidám, és – a szó jó értelmében céltudatos – kamasz lány.

"A kislányom maga a csoda"

 

9./ Mesterségünk címere: pék

A Mesterségünk címere interjúsorozat gyerekek részére mutatja be egy-egy szakma képviselőit. A mostani interjúból megtudhatjuk, hogyan dolgoznak a pékek, mennyi kenyér készül egy sütéskor, és miért nehéz péknek lenni.

Mesterségünk címere: Pék

 

10./ A rosszcsont kisautó

Tanmese a legkisebbeknek arról, miért fontos odafigyelni a barátainkra, és betartani a szabályokat. Aki kíváncsi a kisautó balesetére és gyógyulására, feltétlenül olvassa el ezt a mesét!

A rosszcsont kisautó

 

 

Az itt felsorolt cikkek csupán ízelítőt jelentenek a Lapról hangra napról napra bővülő kínálatából. Mindenkit arra szeretnénk biztatni, hogy látogasson el a www.laprolhangra.hu weboldalra, hallgassa meg az őt érdeklő cikkeket, és írjon néhány kedves sort a „Hozzászólok” rovatba a felolvasóknak!

Hír elküldése e-mail-ben űrlap mutatása

"Informatika a látássérültekért" Alapítvány - Főoldal

Kiemelt információk

1% - SOK SZÁZ ESÉLY

Kérjük, hogy adója 1%-ának felajánlásával Ön is támogassa alapítványunk közhasznú tevékenységét!

Adószámunk: 18171776-2-42.

Átlagosan 4 adózó 1%-os felajánlásából már beszerezhető és felszerelhető egy használt számítógép, 12 felajánlásból egy képernyő nagyító szoftver, mellyel egy látássérült ember internetezni, e-mailezni, dolgozni vagy tanulni tud, ami hozzásegítheti őt ahhoz, hogy teljesebb, emberhez méltó életet élhessen.

További információk

 

Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái

Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.

További információk

 

Lapról Hangra

Lapról Hangra portál

Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.

Tovább a Lapról Hangra portálra

 

 

Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak

A Vodafone Digitális Díj logója

ORSZÁG LICENC

Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.

Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről

 

Made by FortuNet
Az oldal tetejére