Speciális szoftverek a tanteremben
Beszélgetés a Gyengénlátók Általános Iskolájának tanárával, Bieber Máriával és a hatodikos Király Árpival
Nemrég a Gyengénlátók Általános Iskolájában jártunk a Lapról hangra csapatának képviseletében, hogy Agárdi Szilvivel közösen bemutassuk a diákoknak ezt a közösségi összefogást. Ha már ott voltunk, megragadtuk az alkalmat, hogy tájékozódjunk az iskolában arról, hogyan zajlik az iskolai élet, milyen speciális segédeszközökkel folyik az oktatás. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett változatát olvashatják.
A könyvtárban ültünk le Bieber Máriával, aki tiflopedagógusként dolgozik az iskolában, valamint egyik tanítványával, a hatodik osztályos Király Árpival, hogy kifaggassuk őket az iskola mindennapjairól. A beszélgetéshez Temesy Ágnes, az iskola igazgatóhelyettese és Schvarcinger József, rendszergazda is csatlakozott.
Először arról érdeklődtem, hogy milyen szerepet tölt be az informatika az iskola életében, hányadik osztálytól oktatják, és vannak-e informatikatagozatos osztályok. Ágnes, az iskola igazgatóhelyettese elmondta, hogy negyediktől kezdődik az informatikaoktatás, először heti egy, majd a felső tagozaton heti két órában tanulnak számítástechnikát a gyerekek. A tanulók speciális szükségleteihez igazodva az intézmény azoknak a tanulóknak, akiknek szükségük van rá, a rehabilitációs órakeretből plusz informatikaórákat is biztosít, a tantárgy iránt különösen érdeklődő diákok pedig szakkörre is járhatnak. Itt Mária vette át a szót:
„Fontosnak tartjuk, hogy a tanulók megfelelő időben megismerkedjenek a számítógéppel és az őket segítő különleges szoftverekkel. Lépést igyekszünk tartani a számítástechnikai eszközök fejlődésével. A felső tagozatos tanulókat az iskola tanárai a középiskolai továbbtanulásra készítik fel. Ehhez ma már elengedhetetlenül fontos az alapvető informatikai ismeretek elsajátítása. Célunk, hogy tanulóink, különösen súlyosan látássérült tanulóink megtanulják önállóan használni a számítógépet. Ez nagy segítséget jelent számukra a tanulásban és az információszerzésben. Minden tanulónk számítógépét a részére leginkább megfelelő beállításokkal és speciális szoftverekkel látjuk el. Vannak olyanok, akiknél csak néhány nagyítási beállításra van szükség, mások viszont a MAGic képernyőnagyító programmal vagy JAWS képernyőolvasóval, valamint Braille-kijelzővel használják a számítógépet. Árpi is ebbe az utóbbi csoportba tartozik: osztálytermi számítógépét a JAWS képernyőolvasó program és egy 20 cellás Braille-kijelző segítségével használja. A Braille-kijelzőnek nagyon fontos szerepe van a helyesírás szinten tartásában, fejlesztésében. Árpi, miután elsajátította az ún. tízujjas gépírást, mostanában kezdett ismerkedni az informatika alapjaival. Már most sok házi feladatot géppel készít el, például fogalmazásokat ír a magyartanárának.”
Ekkor Árpi is bekapcsolódott a beszélgetésbe:
„Érdekel a számítógép. Igaz, felnőttkoromban zongoraművész szeretnék lenni, de biztos, hogy a mindennapokban nagy hasznát veszem az informatikának. Mostanában egyre többször keresgélek az interneten a JAWS program segítségével. Így megtalálom azokat a dalokat, amiket később el szeretnék játszani. Az e-mailezéshez még egy kis segítségre van szükségem, de ebbe is egyre jobban belejövök.”
Mária és Ágnes megemlítette azt is, hogy több diák leteszi nyolcadik végére az ECDL Start-vizsgát, ez is mutatja, hogy a speciális szoftverek segítségével mindenki megszerezheti az érdeklődésének, képességeinek megfelelő számítógépes ismereteket. Sokan választják az informatikát továbbtanuláskor, az egyik jelenlegi nyolcadik osztályban is legalább ketten vannak, akik informatikai szakközépiskolába jelentkeztek.
Az iskolában zajló speciális oktatásról beszélve, Mária és Ágnes is hangsúlyozza, hogy minden gyerek hozzájut a számára nélkülözhetetlen speciális szoftverekhez, és ezt az „Informatika a látássérültekért” Alapítványnak köszönhetik. József, az iskola rendszergazdája megerősítette, hogy a JAWS és a MAGic programok használatával, az alapbeállítások módjával minél előbb megismerkednek az érintett tanulók, hogy tapasztalatokat szerezve igényeikhez tudják igazítani a beállításokat. Korábban e programok régebbi verzióit használta az iskola. Nagy segítségnek tartják a szoftverek legújabb változatainak alapítványunk általi adományozását, hiszen ezeknek köszönhetően válnak kezelhetővé a legújabb operációs rendszerek.
Mária kiegészítésként még hozzáfűzi:
„Tanári munkámban számomra is nagy segítséget jelent a számítógép, a JAWS képernyőolvasó szoftver használata. Ennek segítségével készítem el a tanmeneteimet, óravázlataimat, feladatlapokat a tanulók részére, továbbá számos, a munkámat segítő információt is ezáltal tudok elérni. Azonban sok olyan weboldal van, amelyeket a JAWS képernyőolvasó program korábbi változataival nem lehetett jól használni, a legújabb verzióval viszont lényegesen könnyebb a kezelésük. A JAWS 14-es verzió például különböző, kissé bonyolultabb űrlapok kitöltését is lehetővé teszi. Szövegszerkesztésben tapasztaltunk ugyan pici furcsaságot, azt, hogy a legújabb JAWS a betűk visszatörlésekor nem az egész szót, csupán a kitörölt betűt mondja ki, de ehhez mindnyájan, a gyerekek is, én is gyorsan hozzászoktunk. Jól és szívesen dolgoznak tanítványaink a speciális szoftverekkel. Ezek az iskolai mindennapok nélkülözhetetlen részei a számukra és természetesen nekünk, tanároknak is megkönnyítik ezek a programok a munkát.”
A beszélgetés után Árpi tanulni indult, még volt néhány dolog aznap, amit a JAWS programmal készült elolvasni a számítógépén. Sok sikert és örömöt kívánunk az alapítványunk által adományozott JAWS és MAGic programok használatához diákoknak és tanároknak egyaránt.
Balázs Krisztina
Kiemelt információk
JOGos érdek – EU-s akadálymentességi jogok érvényesítése az internet világában
Az Európai Unió Közös Értékeink programjának „Fejlődésben – intézményfejlesztési és projektpályázatok” elnevezésű pályázati kiírásán alapítványunk JOGos érdek című pályázati projektje támogatást nyert.
A webes akadálymentesség kérdéseivel és az akadálymentességi jogok érvényesítésével foglalkozó projektet 2023.09.01. és 2024.12.31. között bonyolítjuk le megyei egyesületi partnereinkkel együtt.
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
Az akadálymentességről kis- és középvállalkozásoknak
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről