Speciális nyelvi laboratórium az ELTE-n
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem az IBM támogatásával speciális nyelvi laboratóriumot alakított ki fogyatékossággal élő hallgatók számára.
Az együttműködésnek köszönhetően az egyetem a Trefort-kerti és a lágymányosi kampuszon ma átadott oktatótermekbe 50 ezer euró értékben vásárolhatott speciális bútorokat, informatikai eszközöket, látássérülteket segítő berendezéseket és szoftvereket. A nyelvi laborok kialakítására az IBM Akadémiai Partnerség elnevezésű, felsőoktatást támogató programja keretében nyílt lehetőség. A két intézmény az erről szóló megállapodást tavaly októberben írta alá. Az együttműködés célja, hogy a fogyatékossággal élő hallgatók számára lehetővé tegye az idegen nyelvek akadálymentes elsajátítását, és ezáltal javítsa versenyképességüket és elhelyezkedési esélyeiket a munkaerőpiacon.
Kiemelt információk
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány levelezési listái
Az Infoalap terméktámogatásának részeként évek óta működtet különböző levelezési listákat.
Lapról Hangra portál
Látó önkéntesek felolvasásában meghallgathatóvá válnak a nyomtatásban megjelenő újságcikkek.
Tovább a Lapról Hangra portálra
ORSZÁG LICENC
Most ingyenesen igényelhetők a JAWS for Windows, a ZoomText, a Fusion és a MAGic programok teljeskörű használatát lehetővé tevő licencek.
Licenc igénylés
Ország licenc szoftverek letöltési oldala
Kérdések és válaszok az ország licencről